2014. március 11., kedd

Hadd legyen a jóga mindenkié!



Hild Mária hathajóga-oktató  adta a riportnak a fenti címet. Máriát arról kérdeztem:
  • Van-e felső életkori határa annak, hogy valaki elkezdjen jógázni?
  • Mi a jóga,
  • Mitől több a jóga egy sajátos mozgáskultúránál?

Mária: Bárki jógázhat, lehet fiatal, korosabb, vékony – vagy teltebb testalkatú, gyakorolhat egyedül, csoportban oktató mellett, bárhogy is, a jóga jótékony áldását meg fogja tapasztalni.Van, akiben egy betegség hatására érlelődik meg az elhatározás, van, aki stresszes életmódjából való hajszából szeretne kikapcsolódni, van, aki mindig is érzett valami felfedezni valót, hívást ebbe a titokzatosnak tűnő világba, van, aki önismeretében szeretne fejlődni, van, aki egyszerűen csupán kíváncsi, és azért jön el az első jógaórára.

A jóga India ajándéka az egész emberiség számára, 5000 évre visszaeredeztethető múlttal. Holisztikus élettudomány, látásmód, segítségével megértjük az egyén helyzetét az Univerzumban, az ok és okozat törvényét, megtanuljuk tisztelni minden élőlényben a lelket, mély önismeretre teszünk szert.

A jóga nem vallás, „túl van” a vallásokon, az egyetemes Istenséget hirdeti, gyakorolható bármely hitbeli meggyőződéssel, így összekapcsolja az embereket, békére, alázatra tanít.

Csodálatos út, melyen haladva megsejtjük életfeladatunkat, megértjük körülményeinket, megérezzük felelősségünket önmagunkkal, embertársainkkal, a világmindenséggel szemben.

Többféle ösvény mentén gyakorolható, ám a kitartás, az elszánt odaadás, a mértékletesség, a rendszeresség minden törekvő számára meghozza gyümölcsét.
A Nyugat embere leginkább a hatha jógát ismeri és a fizikai testre gyakorolt hatás miatt jógázik.
Ha (Nap) Tha (Hold), már a jelentésében is benne van az egyensúly keresése, tanítása szerint testünk a lelkünk temploma. Testünket művelve, tisztítva, fejlesztve, elménket elcsendesítve méltó lakhelye, temploma lesz lelkünknek, összhang, béke, harmónia lesz ezáltal bennünk.

Belülről fakadó szépséggel, mindnyájunkból a legjobb tulajdonságainkat hívja elő, megismerteti velünk valódi természetünket, mely a béke, a csend, a nyugalom és a szeretet.


Patanjali 8 lépcsős rendszere útmutató és elfogadott szinte minden jógairányzatban, mely az emberi lét legmagasabb szellemi szintjéhez, az üdvösség állapotához vezet.

 Az első két lépcső:
A külvilághoz, embertársainkhoz való viszonyulásunkban ötféle tiltást, nem ajánlott, kerülendő viselkedést sorol fel.

  • A nem ártás, az erőszakmentesség az első és legfontosabb betartandó szabály, mely a tetteken túl a szavakra, sőt még a gondolatainkra is vonatkozik és önmagunkkal szemben is gyakorolnunk kell.
  •  Második etikai szabály a nem hazudás, az igazsághoz való ragaszkodás, az őszinteség.
  • Mások tulajdonának tiszteletben tartása, a nem lopás a harmadik.
  • Negyedik az önfegyelmezés, a nemi ösztön féken tartása, a nem kicsapongás, a hűség.
  • Ötödik a nem mohóság, ne legyünk telhetetlenek.

Belső világunkkal való viszonyulásunkhoz ötféle ajánlást, követendő viselkedést tanít.

  • Tartsuk tisztán testünket, elménket.
  • Legyünk elégedettek, ne vágyjunk felesleges javakra.
  • Tudjunk erőfeszítést vállalni, fegyelmezni önmagunkat.
  • Tanulmányozzuk rendszeresen az Írásokat, bölcseleteket, törekedjünk önmagunk megismerésére, fejlődjünk szellemileg.
  • Legyünk képesek hódolatra az Istenség, a Legfelsőbb Lélek iránt.

A harmadik lépcső:A fenti öt tiltás és öt ajánlás, mintegy a jóga tízparancsolata képezi az első két lépcsőt a nyolcfokú létrán, és csak ezt követi a harmadik szint, a kitartott jógapózok, az ülésmódok, az ászanák szintje. Legtöbb ember ezen a szinten kezdi a gyakorlást, ám finom módon, szépen lassan bennük is elfogadhatóvá, természetessé válik az első két szint tanítása.

Az ászanák mértékletes, rendszeres gyakorlása rugalmasan tartja testünket, hajlékonnyá tesz, javítja testtartásunkat, fejleszti egyensúlyérzékünket. Segít belső szerveink hormonrendszerünk, légzésünk, idegrendszerünk egészséges működésében.

A negyedik lépcső:Légző gyakorlatok a negyedik lépcsőre visznek bennünket, melyekkel az életerő áramlását szabályozzuk a testünkben, tudatosítva finomabb fizikai testünket, energiáinkat.

Az ötödik lépcső:Ötödik szinten a kifelé irányuló, külvilág jelenségei felé forduló érzékeinket befelé próbáljuk visszavonni, belső hangokra, belső látásra figyelni.

Hatodik lépcső a koncentráció, a figyelem összpontosítása, az elme működésének tudatos irányítása.

Hetedik fok a meditáció, belső béke, egységérzet.

Nyolcadik, legmagasabb foka a létrának a megvilágosodás, a közvetlen megismerés, az üdvösség állapota.


„Ezen az úton egyetlen lépés sem vész kárba” –szól a Tanítás, jussunk el bármeddig is, életünk teljesebb lesz, kapcsolataink harmonikusabbá válnak, békés, boldog és elégedett emberek leszünk.





Hild Mária névjegye: felsőfokú hathajóga-oktató, OKJ-s rekreáció-sportoktató
70-945-4239, E-mail: hildmaria@gmail.com


21 évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a jógával, egy betegség hozta az üzenetet és késztetett arra, hogy keressek magasabb értelmet életemnek.

Várhelyi Sándor volt talán akkoriban az egyetlen, aki jógafoglalkozást tartott Pécsett,  végtelen hála és tisztelet van bennem azóta is felé, amiért már az első alkalommal úgy éreztem, megtaláltam, amit mindig is kerestem. Több mint 10 éven át hűséges, törekvő gyakorlóként jártam óráira, majd egyszer megkért, helyettesítsem őt egyik órán, amikor nem tudott jelen lenni. Nagy lelkesedéssel, izgalommal és alázattal vállaltam. Későbbiekben már a nyári hónapokban tartottam jógát, amikor ő pihent. Biztatására és többek kérésére, a bennem felismert késztetésre 14 év gyakorlás után érkezett el az idő, hogy oktatónak képezzem magam.

Rekreációs sportoktató tanfolyamra jártam, miközben lehetőség adódott helyben jógaoktatói képzésben is részt venni. Sri Vijay Anand indiai jógamesternél két év után felsőfokú hathajóga oktatói képesítést szereztem. Magas szintű elméleti tudást, a jóga egészségre gyakorolt hatását, ayurvédát tanított úgy, ahogy ő született indiaiként átadni tudta.

Így kezdődött az én utam és immár 7. éve tartok jógafoglalkozásokat hetente többször ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időpontban, nyaranta jóga táborokat szervezek, vezetek állandó helyen, évente indítok kezdőknek tanfolyamot sok elmélettel, egész életre szóló tanítással.

Lelkesedésem töretlen, felelősségtudatom egyre erősebb, igyekszem mindig tovább fejlődni tudásban, tapasztalatban. Évek óta rendszeres látogatója vagyok a Napkelet Jógaház jógafilozófiai műhelyének, a Rácz Géza által vezetett Mandalakörnek, nekik az eredeti, Bhagavad Gítá szerinti tanítást köszönöm.


Többféle irányzat tanulmányozása, gyakorlása, megérzéseim, belső világom alapján egyéni stílussá formálódott az óravezetésem, melyben fontos szerepet kap a szellemi fejlődés, a spiritualitás, a stressz oldása, a vezetett meditáció, a pozitív, életigenlő szemlélet, az elfogadás.

Óráimat a ma emberének lehetőségeihez igazítva vezetem, figyelembe véve mire van szükségük leginkább, a szigorúság helyett inkább a jó példát tartom fontosnak. A tizenévestől a 70 évesig, a kezdőtől, a 40 éve gyakorlóig mindenki megtalálja maga számára a helyét körünkben. Tapasztalataim szerint a közös gyakorlás erőt, motivációt ad, az odaillő halk zene, a mécsesek szelíd fénye, a füstölő vagy illóolaj használata pedig lecsendesíti érzékeinket, így biztosítva a befelé figyelést, az odaadó törekvést.


Jógaóráim minden alkalommal -  általam szellemi tápláléknak nevezett -  rövid felolvasással kezdődnek, melyek mintegy megadják a foglalkozás alaphangját, melyek, mint alkalmas, jó talajba elszórt magocskák, bizony szép gyümölcsöt teremnek a visszajelzések alapján. Weöres Sándor, Hamvas Béla, Márai Sándor, Buddha, Gandhi, Lao-Ce, Tolle, Tagore gondolatai többek között a legkedvesebbek.

Rövid ráhangolódás után zengetjük az ÓM mantrát és könnyű, egyszerű gyakorlatokkal bemelegítjük, felkészítjük testünket a nehezebb ászanákra.

Gyakran végzünk páros gyakorlatokat is, hiszen sok házaspár, anya és gyermeke, apa és gyermeke jár a csoportunkba. Igyekszem a gyakorlást úgy összeállítani, hogy valóban fejtetőtől lábujjakig hasson, vannak állandóan előforduló és időnként ismétlődő gyakorlatok.

Ha új ember csatlakozik közénk, kedvéért többet beszélek egy-egy tartás, póz egészségre gyakorolt hatásáról, a helyes végrehajtásról, mely ászanát mely esetben nem szabad például végezni. A legkisebb fejlődést, az igyekezetet, a törekvést nagy örömmel dicsérem.

Végzünk klasszikus hathajóga ászanákat, energetizáló gyakorlatokat, egyensúlygyakorlatokat, arc-és szemjóga gyakorlatokat. Mindezek egy állandó, kiszámítható sorrendben építik fel a foglalkozást, mely légzőgyakorlatot követően 15 perces relaxációval, vezetett meditációval fejeződik be. Indiai tanítóm hívta fel figyelmemet a hangomból áradó gyógyító energiára és én igyekszem nagy alázattal ezt az ajándékot minden alkalommal megosztani, odatenni a szívemet. Számomra a jóga oktatása odaadó szolgálattá nemesült, felelősséggel tartozom a gyakorlókért, magamért, állandó tanulásra késztet, életem nagy ajándékává vált.

Valahogy mindnyájan tanítványok vagyunk egész életutunk során, fejlődésünkre a teret, lehetőséget éppen a tanítványság tudata adja meg.

A jóga tapasztalati tudomány, nem elegendő a könyvekből merített tudás, meg kell élnem magamban, gyakorolnom kell életem minden területén, testemben, izmaimban, idegeimben, tudatomban fogom érezni és mint jó tanuló érdemessé válok az emberi lét misztériumának megélésére.

A mi jógánk, - ahogy beszélni szoktam róla - szeretettel vár minden új érdeklődőt a körben, hetente három alkalommal: hétfőn, szerdán és pénteken 18 órától Pécsett a Köztársaság-téri általános iskola felújított jógatermében.














2014. március 4., kedd

Gazreggeli gazdagon:az egészséges táplálkozástól a pszichodrámán át a környezeti nevelésig




dr. Németh Ibolya, Bia
Hallottátok már az „Ökobüfé”, „gazreggeli”, „gazvacsora”, „Ökocsali”, „Biobia Porta” kifejezéseket?
A pécsiek biztosan találkoztak már egyikkel-másikkal. Velük és azokkal is, akik még nem hallottak a gazcsodákról, megosztom egy kellemes munkareggeli kulináris és szellemi élményeit. A reggelit Cserkúton, a Biobia Portán töltöttük el, dr. Németh Ibolyánál, aki ott áll minden kreatív öko-ötlet mögött a maga eredeti, színes egyéniségével. 
Az ízeket, illatokat, színeket lágyan integráló 
munkareggelink a következő kínálatból állt: medvehagymás mangalicazsír, füstölt sonka, hurka, kolbász, disznósajt, medvehagyma-bigyó, savanyított júdás füle gomba, savanyított füge, zamatos turbolya, ibolya, salátaboglárka, pitypang, medvehagyma, cukorborsós cékla, céklakrém csicsókával, sajtkrém, lecsókrém, kajszi lekvár, házi kenyér, tea, méz.

Igazából azért kerestem a beszélgetés lehetőségét dr. Németh Ibolyával, mert érdekelt,
·                milyen inspirációból, hogyan született a sok öko-gondolat,
·               azok hogyan váltak valóra.
Kíváncsi voltam,
·         mit tart fontosnak az egészséges táplálkozással kapcsolatban,
·         milyen lehetőségeket lát az egészségtudatos szemléletformálás kapcsán
Mindenekfelett persze megint az EMBER-re voltam kíváncsi, aki hiteles közvetítőjévé tudott válni az egészségtudatos szemléletnek.
A szépen terített asztal mellett felsoroltam a kérdéseimet, és hagytam, hogy szemezgessen belőlük.

Bia: Engem a kérdéseid közül az szólított meg leginkább, hogy mit tartok egészséges táplálkozásnak. Mitől egészséges a táplálkozás, mitől egészséges egy étel?
Nekem ott kezdődik az egészséges étel, hogy tudom, hogy honnan van. Ez az alap. Nem mondhatjuk pl., hogy most egészségesebb paradicsomot enni, mint kolbászt, mert ha most itt lenne a házi kolbász mellett egy paradicsom is, azt kellene mondanom, hogy a kolbász az egészségesebb, mert az a kővágótöttösi Baricstól való, aki maga nevelte a disznót. Tehát tudom, hogy miből van ez a kolbász, tudom, hogy milyen körülmények között tartja az állatait, hogyan tölti a kolbászt. Nyilván egy fokkal még jobb lenne, ha a magam nevelte disznóból készülne a kolbász, vagy vadon élő állat húsából. De az biztos, hogy a paradicsomra nem mondanám, hogy egészségesebb, mert most március legelején nem lehet egészséges paradicsomot előállítani. termény, mert a termőföldjeink rettentően ki vannak használva, ki vannak szipolyozva, a vetésforgó szinte nem működik, így a legtöbb természetes energia az erdei termésekben van.
Tehát nekem az egészséges táplálkozás arról szól, hogy az ételben legyen minél több természetes, legyen benne minél több erdei.

Az egészséges táplálkozást, az egészséges életvitelt, az egészségformálást nagyon fontosnak tartom, de ezeket csak nagyon sok programmal lehet elevenné tenni. Nemrégiben pl. Töttösön tartottunk egészség-napot. Az iskolásoktól kezdve sokan bejöttek a rendezvényre. Készítettünk egy táplálék-piramist. Voltak benne egészségtelen és egészséges termékek. Megtanítottuk a jelenlévőknek, hogy nem szabad csak a szemre hagyatkozni, a rögzült minták szerint választani, el kell olvasni, mikből van a termék. Meg kell nézni, milyen a csomagolása, stb. A saját élmény, a tapasztalat-tapasztalás segít legtöbbet a szemléletformálásban. Mivel alapvetően környezeti nevelőnek tartom magam, fontos, hogy minél több helyen, minél több gyerekhez, felnőtthöz eljusson a környezet, a természet, az egészség fontosságának gondolata.

Rozi: Hogyan lesz valakiből környezeti nevelő? Honnan ered a természethez, az egészséges életmódhoz való kötődésed?

Bia: Szabad embernek születtem egy hegy tetejére, Somogy megyében. Ezen a helyen, a Baráti hegyen minden együtt volt ahhoz, hogy egy család önfenntartó módon megéljen: a hegy, az erdő, a legelő, a berek, a kutunk. Apukám kőművesként eljárt dolgozni. Anyám vitte az otthoni életet. Kapáltunk, etettük az állatokat, jártuk az erdőt, gyűjtöttük, amit adott. Ott élt velünk a nagyapám is, ő mindent ismert a természetből. Az ő apja még nomád pásztor volt. Szóval parasztlány vagyok. Ez az alap.
Aztán a család azt várta, hogy tanuljak. Tipikus első generációs értelmiségi vagyok. Egy diploma, másik diploma, doktorátus, tanítás az egyetemen. Belecsöppentem mindenféle pedagógusképzésbe. Hosszú évek után aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy ezt nem tudom tovább csinálni. Kiégtem. Ott hagytam a felsőoktatást, mert vállalhatatlannak éreztem. Nem akartam beleragadni a depresszióba. 
Kerestem, kutattam a kifele vezető utat, így találtam rá a pszichodrámára. Azzal gyógyultam évekig, aztán újabb éveken át asszisztenskedtem is csoportok vezetésében. Segítő vagyok, de ebben is megtaláltam a saját utam. Erdei pszichodrámát csinálok, monodrámát.  Ebbe még nem adtam bele magam egészen, nem vertem még nagydobra, mert most az ökobüfé, a szakértés, a közösségfejlesztés viszi az időm nagy részét.
A környezeti neveléssel úgy találkoztam, hogy mind a két gyerekem kilóg az átlagból. Az egyik felfelé, nagyon okos, a másikat fejleszteni kellett. Akkor még nem volt fejlesztő pedagógia Magyarországon. A pedagógiai módszereket kutatva találtam rá a környezeti nevelésre, amelyen keresztül bekúszott Magyarországra is a gyerekközpontú pedagógia. Ebben benne ragadtam. Egyre többet tudtam meg a környezeti nevelésről. Sokat voltam külföldi tanulmányutakon. Így nagy kanyarokkal (pl. bölcsiben is próbálkoztam) visszajutottam a természetes közegemhez a természeti környezethez, a környezeti neveléshez és a közösségfejlesztéshez. A Biobia Porta, az Ökocsali, a öko-büfék mind ehhez a környezeti nevelés és közösségfejlesztés témakörhöz tartoznak.

2014. február 24., hétfő

A talp-térkép (Röviden a reflexológiáról)



Kraft Ferenccel már készítettem riportot, melyet itt, az Egészség-palettán olvashattatok. 

Megtudhattátok róla, hogy közel 50 évesen kezdett el intenzíven futni, kerékpározni. Szó esett arról is, hogy természetgyógyászként dogozik, de éppen csak említettük az egyik fő területét, a reflexológiát. 

Újabb beszélgetésünk során arról kérdeztem: mi is a reflexológia lényege, és mire jó ez a gyógyító vagy akár prevencióként is hasznos módszer.




Testünkön - pl. talpon, fülön, tenyéren, hajas fejbőrön, orron, nyelven - ún. reflexzónák, ezeken pedig reflexpontok találhatóak, melyek meghatározott szervrendszerekhez csatlakoznak. 

(forrás:Internet, fotók reflexológia)

A belső szervek és a reflexzónák oda-visszacsatolási mechanizmusára építve a reflexpontok stimulálásával ösztönözhetjük a szervezetet az öngyógyító folyamat beindítására. A szervezet egyébként maga is képes az öngyógyításra, de időnként valamilyen okból felejtődik, lelassul az öngyógyító mechanizmus. Ilyenkor segíthet a reflexológia.

A talp, a lábfej és a boka feletti 5 cm-es terület az a felület, amely idegen kéz számára a legalkalmasabb a stimuláló hatás alkalmazására. A talpon található reflexzóna tükörképe a szervezetünknek, a reflexpontok összeköttetésben állnak belső szerveinkkel. A reflexpontok stimulálásával jelet adunk a ponthoz tartozó szervnek, ill. több pont masszírozásával az egész szervezetnek, így elindul vagy támogatást kap a szervezet öngyógyító folyamata.

A reflexpontok nyomásánál, masszírozásánál visszajelzésekre figyel, folyamatos szemkontaktussal dolgozik a reflexológus. A fájdalom, külső mimikai vagy hangjelek és a tapintás együttes hatásából lehet a problematikus szervnek megfelelő pontot pontosan megtalálni, és azon dolgozni.

Természetesen a reflexológia csak azoknak a betegségeknek a gyógyításában lehet eredményes, amelyek esetében az adott beteg szerv még működésre képes, tehát stimulálható, és ha a beteg lelki értelemben is motivált a gyógyulásra. Minden talp más, minden ember más, minden beteg gyógyulása személyes figyelmet, időráfordítást igényel.

Érdemes tudni, hogy nemcsak a beteg szervek mutatják meg magukat a talpon, hanem a talpon található elváltozások, pl. bőrkeményedés, szemölcs negatívan hathatnak egy-egy adott belső szerv működésére. Ezzel összefüggésben egyértelmű, hogy a pedikűrnek egészségvédő, preventív módon is be kell épülnie a személyes higiénés eszköztárunkba.
A láb bizonyos deformációi (csontkinövések, boltozati deformációk) - hosszabb távon - betegségek kialakulásához vezetnek. A megelőzésben fontos szerepe lenne nyaranta a mezítláb járásnak, a kényelmes lábbelik használatának, akár az utolsó divat megkerülésével is.

A talpmasszázs nemcsak a betegségek gyógyításában lehet egyike az eredményes alternatív terápiáknak, a betegségmegelőzés szempontjából is fontos. Ma már egyre többen járnak havonta egyszer – kétszer reflexológushoz. Ők a tudatosan élő emberek.

 A reflexológia kínai eredetű, közel 5000 éves gyógymód, de a régészeti leletek szerint az ókori Egyiptomban is ismerték a módszert, aztán mintha feledésbe merült volna. Reneszánszát 1913-tól éli: ekkor kezdte alkalmazni egy amerikai fül-orr-gégész, William Fitzgerald, aki zónaterápiának nevezte el.(www.tai-masszázs.hu)

Ha kérdéseitek vannak a módszerrel kapcsolatban, küldjétek el e-mailben:batairozi53@gmail.com-ra. E-mailben érdeklődhettek a kezelések igénybevételével kapcsolatban is.




2014. február 19., szerda

„Intenzív mozgást a hétköznapokba, természetet a balkonra, !!!”




Riport Gyulasi Andreával 

 
Andrea: 
a 30-as éveiben jár, közgazdász, felelős beosztásban dolgozik, fiatal csapatot vezet,


 az Urban Gardenening lelkes híve



természetbarát










 
a spinning lelkes rajongója



Kezdjük a sporttal!

Kiinduló helyzet:
Sosem sportoltam gyerekkoromban.Később sem, egészen addig, amíg nem éreztem, hogy a mai világ nem úszható meg stressz nélkül. Szeretem a munkámat, de a terhelés miatt kialakult stressz oldásának kényszere vitt az edzőterembe.
Tervezget az ember, de nehezen indul neki a sportnak. Rajtam az lökött nagyot, hogy a munkatársaim között volt egy spinning edző, Kapás Emőke (Color Bike Fitness)





A spinning fogalma 

A spinning: terembiciklin (de nem szobabiciklin) – főként állva - végzett ritmikus gyakorlatsor üvöltő zene mellett, sok ember részvételével az edző vezényletével.





Tanácsok:
Az első edzést ki kell bírni!
Hagyni kell a szervezetet ráhangolódni a mozgásra, az edzések ritmusára!
Csak fokozatosan terheld magad!
Tűzd ki célul, hogy jól megizzadsz!
Élvezd az üvöltő zenét!
Élvezd, hogy a biciklin állva egyre többféle mozgást tudsz ritmusra csinálni!
Élvezd, hogy jön az endorfin, az adrenalin!
Ha jó az edződ, tarts ki mellette! Ha kell, menj utána!
Olyan helyet keress, ahol van helyed, levegőd a mozgáshoz!

A spinningelők korfája:



A 20-as éveik végén, 30-as éveikben járók spinningelnek.
De olyan idősebb emberek is vannak az edzőteremben, akik egész életükben sportoltak, és ízületkímélő sporttal akarják jó kondícióban tartani magukat.



A spinning legjobb hatásai:
stressz-oldás
jó kondíció
jó és egyre jobb megjelenés
az egyéni fejlődési tempóban végezhető mozgás
egészségesebb táplálkozás (egészségtudatosság erősödése)
megerősödő önbizalom
jó közösség, remek hangulat













És az Urban Gardening?
Látszólag a spinning ellenkezője, hisz a balkonon való kertészkedés nyugis, pepecselős, szemlélődős tevékenység, de lényegében ez is kapcsolatban van az egészség-tudatossággal, az élménykereséssel, hiszen nagyon jó leszedni az erkélyen a saját fűszernövényeim, chilim.


És a természetszeretettel is összefügg, hiszen egy kis darab természetet varázsoltam magam köré az emeleten.


Stressz-oldáshoz, a belső harmónia megteremtéséhez, fenntartásához az urban gardeninget és a spinninget egyaránt ajánlom!

2014. február 12., szerda

Ötvenéves kor körül is el lehet kezdeni az aktív mozgást!

Riport Kraft Ferenccel

A Facebook előnye, hogy régen nem látott ismerősök kerülnek újra a látómezőnkbe.
Kraft Ferencet, e riport alanyát, gyerekkoromban jól ismertem, aztán hosszú évek után a Facebook-on lettünk újra „közeli ismerősök”.

Rozi: Rá-rákattintottam a FB-on felposztolt fotóidra, és minden képről egészséges, jókedvű ember mosolygott ki rám. Hol kerékpár, hol sílécek társaságában láttalak a fotókon, máskor futómezben jelentél meg.

Nem is leptek volna meg ezek a mozgás-orientált életvitelt tükröző képek, ha nem ötven körülire számoltam volna vissza az életkorod a köztünk lévő korkülönbség alapján.
Mikor kezdtél sportosan élni? A gyerekkortól indult?

Ferenc: Nem gyerekkori indíttatású bennem a mozgásigény. Suta gyerek voltam, az a mindig 4-es érdemjegyet kapó, a kötélmászást kihagyó fiú.
A mozgás és az egészség fontossága sokkal később, az életem egy traumájával összefüggően került be az életembe. Áttételesen egy munkahelyi balesettel indultak a változások, amelyek aztán fokozatosan teljes szemléletváltáshoz vezettek.  A baleset maradandó nyomokat hagyott a szervezetemben, nem folytathattam a munkahelyemen a tanult szakmám, és a baleset következményeként gyakran voltak fájdalmaim. Egyszer Paksra mentünk egy reflexológushoz, és ő megfogott azzal, hogy segíteni tudott egy egyszerűnek látszó módszerrel, a talpmasszázzsal. Akkor és ott elhatároztam, hogy ezzel a gyógyítási módszerrel megismerkedek. Így történt. Korábban azt hittem, hogy a természetgyógyászatra születni kell, de a természetgyógyászati képzés során rájöttem, hogy az anatómiai ismeretek mellett a technikák, módszerek is megtanulhatóak.
A tanfolyam után én is elkezdtem természetgyógyászként, reflexológusként segíteni az embereken. Minden szakmában, így a természetgyógyászatban is rengeteg út kínálkozik a továbbfejlődésre. Én is bővítettem az ismereteimet, elvégeztem a nyirokmasszázs-, majd a svéd masszázs tanfolyamokat is.
A szakmai váltásnál azonban mélyre hatóbb változások is elindultak bennem. Egyre fogékonyabbá váltam a természetes dolgok iránt. Egyre jobban izgatott, hogyan lehet természetesen élni. Egyre tudatosabban kerestem a természetes élet lehetőségeit. Legegyszerűbb az étrendünkön kezdeni. Ma már magam készítem a joghurtot, magam nevelem, kukoricával etetem a disznót, amit levágok. Nem permetezem a kertemben a paradicsomot. Apró dolgok ezek, de fontosak.
A feleségem orvos, és ugyan az európai orvoslást tekinti a gyógyítási tevékenysége alapjának, de a kínai gyógyászat is érdekli, fontosnak tartja a természetes gyógymódokat is. Igyekszünk nem szedni antibiotikumokat, kihagyjuk az életünkből, ha csak lehet, a kemikáliákat is. A család egészére jellemző a természetes életmód igénye, gyakorlása.
Ebbe az egészség fontosságát tisztelő folyamatba épült be a mozgás fontossága is. Régen azt hittem, nem lehet összeegyeztetni a hétköznapi életvitellel a rendszeres sportot, aztán kiderült, hogy remekül megvalósítható.

Először jött a lovaglás.
Barbi lányom lovagolt Kaposváron, ahol tanult, aztán azért, hogy itthon ne egyedül lovagoljon, vettem lovakat, és megtanultam lovagolni.

Síelni 1998-ban kezdtünk el, igazából csak a barátok kedvéért, de annyira megszerettük a feleségemmel, hogy nincs év, hogy kihagynánk, és ha tehetjük, kétszer is megyünk. Gyakran a lányaink és párjaik is jönnek velünk.



De a mozgással kapcsolatos igazi áttörést Gyurinak köszönhetem, aki a fogorvos feleségemnek is dolgozó fogtechnikus. Áttételesen neki köszönhetem, hogy a mozgás szeretete, igénye része lett az életemnek. Mindennap fut a Mandulásban, kerékpározik. Egy fiatalember, pedig elmúlt 70 éves. Csodálattal néztem.

Aztán elhatároztam, hogy én is megpróbálom! Elkezdtem futni, aztán kb. 3 éve kerékpározni, de oly annyira belejöttem, hogy idén már a Pelso Kupán is indulni akarok a Balaton körül. Tavalyelőtt és tavaly is megcsináltam a Balaton körüli kört.


Rozi: És miért kezdtél el a futás után kerékpározni? Meguntad a futást? Új kihívásra volt szükséged?

Ferenc: Igen, a futás számomra egy lassabb tempó, kell ez is,de a táj, a domborzat változatossága, a táv kihívása mind jelentősebb a tekerésnél, mint a futásnál. Már nem okoz gondot, hogy Újpetréről a Kereskedők házáig, ahol masszírozok, bebiciklizzek. De Vasasra, édesanyámhoz is kerékpárral megyek jó időben. Ez a táv összesen 55 km, kettő óra alatt lazán letekerem. Kedvenceim közé tartozik az Úpetre-Orfű-Újpetre útvonal,ami 93 km,ez egy négy órás program.

Rozi: Számoljunk! Hány éves is vagy, és mikor kezdtél el aktívan sportolni?

Ferenc: Ötven vagyok, és jó 3 éve, tehát 47 évesen. Úgy éreztem, hogy fizikailag még képes vagyok rá, hogy elkezdjek aktívan mozogni, és hiszem, hogy ezt még évekig tudom tartani.

Rozi: Mi volt a kulcsmotívum az életmódváltáshoz, az aktív, mozgás-centrikus életmód kialakításához? Az egészséged karban tartásának igénye vagy a kihívás volt az igazán meghatározó?

Ferenc: Először a szervezet, az izmok karban tartásának fontossága. Előttem van édesanyám példája, aki járókerettel jár, a lakáshoz van kötve. Az ízületi problémák jellemezőek a családban. Persze a kihívás is fontos. Nem lehet egy okot megnevezni. Több minden együtt hatott.

Rozi: Egy pillanatra térjünk vissza a síeléshez. Lenyűgözött az egyik fotód, amelyen éppen kelt tésztát, gőzgombóc készült vacsorára. Ilyen van? Síelés után tésztakelesztés, sütés?


Ferenc: Igen, minden este főzök síelés után. Nem viszünk előre készített ételeket. Az egy lényeges szempont nálunk a szálláshely kiválasztásánál, hogy van-e sütő az apartmanban! Viszem a vastag talpú teflonos lábasomat. Viszem a házi készítésű szaláminkat, sonkánkat. Síelés után zuhany, egy kis pihenés, egy pohár bor, aztán készítem a vacsorát.

(Sok érdekes kérdés szóba került még köztünk, egyszer majd összerendezem ezeket is.)