2014. január 25., szombat

Motorozás: harmónia vagy adrenalin keresés?



Riport Kékes Ferenccel  

Rozi: Mostanság, hogy a férjem (hatvanévesen) és két fiam (harmincon felül) motorokat vettek, és egyre inkább hatalmába keríti őket a motorozás vágya, akár esik, akár fúj, engem is egyre jobban izgat a motorosok lélektana. Tudom, hogy te régen gurulsz, és régi ismeretségünket kihasználva, tőled próbálom megtudni, mi a motorozás varázsa.Van egy emlékem arról, hogy több, mint egy évtizede egyszer nálatok vacsoráztunk, és azt követően titokzatosan levittél minket a pincébe, és megmutattad a motorod.

 Ferenc.: Ez 13 éve lehetett, mert akkor vettem az első chopperemet a konyhafelújításra félretett pénzből. A feleségem bölcsessége volt, hogy megérezte: a férfi lélek most motorra vágyik, hagyni kell a fenébe a konyhát (amit aztán a következő évben felújítottunk)! Úgy emlékeszem, a motorom mellett volt egy robogó is a pincében, mert robogóval kezdtem, ill. kezdtem újra a motoros őrületet. A robogózás élménye már tizenéves korban megvolt, és aztán jóval később, az igazi férfikorban jött az első chopper.

R. Miért vesz valaki motort? Abban az időben még nem is volt akkora divat a motorozás, mint most..

F: Két motivációs csoportot találtam, amikor elkezdtem motorozni. Egyikbe a hozzám hasonló deresedő bajuszú férfiemberek tartoznak, akik túramotorokkal, chopperekkel, cruiserekkel járják az utakat, és a harmóniát keresik. A magunk fajta motoros nem száguldozik, hanem néz, szemlél, szagolgat, beszélgetni szeret, kis falusi kocsmákban megállni, élményeket szerezni, és teljesebbé tenni az életet a motoros élmények által. Van egy másik csoport, őket nem a harmónia vonzza, (legalábbis én így gondolom) hanem az adrenalin. Őket a motoros népnyelv - kicsit morbid módon - donoroknak is szokta nevezni. Több ismerősöm is van köztük, többen felajánlották, hogy próbáljam ki a sport motorjukat, de én ettől mindig elzárkóztam. Nem vágyom rá. Ők egyértelműen azt mondják, fantasztikus élmény az adrenalin! Amikor nagy sebességgel bedőlnek a nagy kanyarokban, átélik ezt az élményt, és fütyülnek minden másra a világon. Hát én ezt tudomásul veszem, de tőlem távolabb áll. Tehát valószínűleg ez a két motiváció – a kiteljesedő harmónia-vágy vagy az adrenalin-vágy áll a motorozás hátterében.
Illetve van egy harmadik motiváció: a nosztalgia. És ahogy meggondolom, én ebbe a harmónia-nosztalgia motivációs csoportba sorolom magam. Egészen kicsi gyerekkorom óta szagolgattam, körbe jártam apám motorját. Pannóniája volt. A legfennköltebb foglalatosságom az volt, ha felülhettem rá, börrögtethettem. Ez a hangulat, élmény áthatotta az egész életemet. Kb. 11 éves lehettem, amikor apám Simsonját stikában a mellékutakon már próbálgattam. Aztán középiskolás koromban nagyon vagány dolog volt a Nagy Lajos Gimnáziumhoz bekanyarodni a Riga típusú segéd-motorkerékpárral, amelyből kiszereltük a hangtompító egy részét, és ez által karcosabb lett a hangja. Abban az időben, a 70-es években jelent meg a Szelíd motorosok című film, és akkor a film hatására felhajtottuk a Riga kormányát, persze meg sem közelítette a látványt, de azért jó érzés volt.
Több, mint 10 évvel ezelőtt újra kezdtem motorozni, és a kb. az azóta eltelt időben 120-130 ezer km-t tekertem le három motorral, nem számítva a robogókat. Egy kisebb, védhetetlen esés is előfordult, de tanulópénzként megérte. Azóta még jobban figyelek.

R.: Most, hogy a férjem és a fiaim elkezdtek motorozni, elővettem Pirsig: A Zen meg a motorkerékpár ápolás művészete c. könyvet. Emlékeztem rá, hogy annak idején, amikor megjelent magyarul ez a regény, olvastam, és úgy éreztem, hogy az elején egy részletből megértettem a motorosok lelkületét. A főhős azt mondja, hogy a motoron ülve benne van a természetben, és ha autóban ülne, elzárva érezné magát az őt körülvevő kaszni miatt. A motoron érezni az illatot, a szellőt. Ebben a regényben merül fel az a gondolat, hogy a motoros motivációja lehet a technologizált való világból való menekülés lehetősége is. Te ezzel hogy vagy?

F.: Nem vonulok ki a világból, elfogadom a technologizált világot, élmény a combjaim között duruzsoló 1900 köbcenti, a dugattyúk hangja, surrogása. Tavasszal, amikor nyílnak a sárga virágok jó sok protamint érzek a bajszomban, mert a nyitott sisak mellett beleragadnak a bogarak. Szóval a motor és a természet együtt a harmónia. Én a világ teljességét érzem ilyenkor. Régen a Mecsek vadregényes kisebb útjain a vad-sózókba vittem sót az állatoknak, tehát a természettel való azonosulás az erős motívum, de nem gondolok semmiféle kivonulásra.

R.: Ápolod-e a motorod? Mert ebben a regényben ez is egy érdekes, szinte filozófiai kérdéssé válik? Hozzátartozik-e a motoros lelkülethez?

F.: Ezeket a motorokat már nem lehet otthon szerelgetni, eltekintve a kisebb alkatrész cseréktől. Én nem vagyok mániákus puceráló, de a pincében van egy kis sámlim, és odaülvén törölgetem, fényesítem. Vannak olyan ismerőseim, akik tudatosan úgy alakították ki a teraszukat, hogy azon keresztül bevihessék a nappaliba a motorjukat, és télen ráülnek, fényesítik.

R.: Ahogy veled kapcsolatban érzékelem, és ahogy a család motorosainál is látom, a motorozás mintha szenvedéllyé válna.

F.: Nem szenvedély, inkább életforma. Aki ezt megélte, megéli, nem is akar szabadulni tőle. Ettől boldog. És a motorozás meghatározza a gondolkodásmódot is. Ahogy mi például a feleségemmel, aki benzintyúkká vált, beszélgetünk otthon a világról, abban benne van már a motoros szemlélet. A benzintyúk egyébként a motoros világ terminus technikusa, a motorozó nőket jelenti. A feleségem nem csupán azért ül fel, mert éppen velem akarja tölteni az időt, hanem ízig-vérig motoros tyúkká vált. Úgy figyel, úgy kommunikál a részletekre is figyelve, ahogy az a motorozás során a vérünkké vált.
 
Feleségemmel, a benzintyúkkal
 R.. Hogy lehet az élet dolgait motoros szemmel figyelni?

F.: A motorosok között pl. nagyon erős a szolidaritás, íratlan szabály az odafigyelés a másikra. Nem véletlenül köszöntik egymást az utakon. „Számíthatsz rám.”- jelezzük egymásnak. Erős a szolidaritás, a tolerancia a motorosok között. Ez egy pozitív nézőpont a világhoz. Ha otthon beszélgetünk, ebből a nézőpontból közelítjük a világot. Ez  a szemlélet lassan alakul ki az emberben, de mi már nem az emberek hibáit keressük. Egyébként én pl. ritkán találkoztam agresszív motorossal.

Egy kedves barátommal, jó kedvűen
R.: Ha ez így van, miért alakult ki a társadalomban mégis egy meglehetősen negatív viszonyulás a motorosok iránt?

F. : Akiről beszélek, azok a harmóniára törekvő, szemlélődő túramotorosok. A sportmotoros világ biztosan ingerlőbben hat a közlekedőkre. Ők tesznek a világra, hajszolják a sebességet, az adrenalint. A chopperesek közül csak azokra haragszanak, akiknek hangosak a motorjaik, meghúzzák a gázt városi környezetben is, a madarak is infarktust kapnak tőlük. Én és a hozzám közelállók nem csinálnak ilyet. Ez kultúra kérdése.
És van a motorosoknak világnézeti alapon létrejött csoportosulása is. Én őket kevéssé ismerem.

R.:A harmóniát kereső motorosok is szerveződnek csoportba, vagy inkább a magányos vagy a párjukkal motorozás jellemző rájuk?

F.: Mi gyakran megyünk kettesben a feleségemmel, aki gyakran kapirgálja a vállamat, hogy induljunk valamerre. Szeretünk azonban csoportban is motorozni. Pl. a Pécsi motorosok szerveztek ősszel egy szezonzáró gurulást. Még a szomszédos megyéből is jöttek. 400-600 motoros motorozott együtt. Megismerkedtem emberekkel, ez önmagában is jó. És szerveződnek kis közösségek is, összeverődnek, akik szívesen motorozgatnak együtt.
Ezekben a motoros kis közösségekben is vannak íratlan szabályok, pl. tilos a politizálás. Akár tudhatjuk is egymásról egymás politikai szimpátiáját, de a motoros csoportban nem beszélünk róla. Van elég téma e nélkül is.
A Káli-medencében a Göndöcs-fiúkkal

R.: Gyakran hallani, hogy a motorosok iránti ellenszenvnek az az oka, hogy megengedhetik maguknak ezt a hobbit, vagyis drága hobbinak hódolhatnak.

F.: Kell hozzá pénz természetesen. Az első motorom 1 millió Ft volt. Ma 1-2 millióért jó állapotú motorokat lehet venni. A nagyobb példányok drágák. Én egy közepes kategóriájú motorral járok. Kialakult Magyarországon is a használt motorok piaca, így egész jó áron lehet megfelelő motort találni. És persze kell a felszerelés, ami fokozatosan is megvásárolható. A bukósisak alap, de a többi, pl. a ruházat, dobozok lassan is összeszedhetőek.
Az első motoros szerkóim szinte röhejesek voltak. A Kórház téren volt egy kis bőr bolt külföldről behozott áruval, ott vettem én is használt bőr cuccokat. Aztán meg kellet venni az esőálló ruházatot. Most már évek óta nem vettem semmit, pedig legszívesebben azt tenném, amit Gombóc Artúr, aki szerette volna, ha lett volna háromszög alakú és mindenféle alakú csokija. Én is szeretném, ha lenne egy nagy szoba, és abban ilyen sisak, olyan sisak, mindenféle szerkó. Nincs ilyen szoba, de ami szükséges, az megvan.

R.: Mint tudod, elindítottam az Egészség-paletta blogot és Facebook oldalt. Azt kutatom, ki hogyan tud hozzájárulni személyes eszközrendszerrel az egészsége fenntartásához, a saját jól-létének javításához. Fontosnak tartom, hogy magunk vállaljunk felelősséget a harmóniánk kialakításáért. Hogyan látod e tekintetben a motorozást?

Itt éppen Matyival
F.: Lemegyek a garázsba, meglátom a motorom, és elkezdek mosolyogni. A motorozás hozzájárul a boldogságomhoz! Nem beszélve arról, hogy rövid idő alatt kint vagyunk a természetben a friss levegőn. Elsősorban persze a lelki egészséghez járul hozzá a motorozás, de így is az egész emberre hat. Aztán az egészségnek jót tesz végigbeszélgetni egy-egy programot, mondjuk egy kupica pálinka vagy egy pohár rozé mellett. Az élmények újraélése erősíti a boldogság érzetet. Gurulni jó! És ahogy nálatok is, nálunk is öröm a fiaimmal való együtt motorozás.   




 Így kezdődik ...                                             
(Why we ride fotója)



                                                                    
    Így folytatódik...
Custombike "The passion of speed"






The Wild magazin fotója
  És tart egy életen át......



2014. január 23., csütörtök

Stressz-oldás REIKI-vel





A 90-es években, súlyos betegség után találkoztam a „Reiki”- vel, a "láthatatlan, misztikus nagy erejű energia" átadásán alapuló, kézrátételes gyógyítási módszerrel.
Életemnek abban az időszakában – asztmával, nehéz légzéssel küszködve - iszonyatosan le voltam gyengülve, és a kezelő orvosom semmi biztatót nem tudott mondani a gyógyításommal, gyógyulásommal kapcsolatban. Álláspontja szerint - mivel az asztma nem gyógyítható betegség - együtt kell élni vele. Ennyi. Ennek az álláspontnak megfelelően rutinszerűen felírta a gyógyszereimet, rendszeresen beadatta az asszisztenssel a szteroidot, és ezzel elintézettnek tekintette az állapotom. Sosem vitattam, hogy mindarra, amit nyújtott, szükségem volt, de 1993-ban - úgy, hogy rendszeresen jártam hozzá a Tüdőgondozóba - kétszer kerültem lélegeztető gépre. A 400 ágyas klinika intenzív osztályán nem akarták elhinni az orvosok, hogy rendszeres orvosi kezelés mellett jutottam gépre.
A második gépi lélegeztetés után találkoztam Dr. Bertha Gyula, tüdőgyógyász főorvossal Mosdóson, egy asztma-táborban. Tőle megkaptam azt az addig hiányzó gyógyító attitűdöt, amelyet a kezelőorvomtól is vártam volna. Bertha Gyula megtanította, hogyan szerezhetnek az asztmások esélyt a tünetmentes életmód kialakítására, fenntartására.
Katonás, racionális, gyakorlatias 10 nap után feltöltődve hagytam ott Mosdóst, de felbuzdulva az új életminőség esélyétől, tovább kutattam gyógyulásom (tünetmentességem) további lehetőségeit.
Olyan módszert kerestem, amelynek a birtokában esélyessé válhatok arra, hogy magam tudjam oldani a sok évnyi fuldoklás során, nyomán kialakult szorongásomat. A 90-es évek elején történt mindez! Ma már a bőség zavara okoz gondot, akkor éppen csak indulóban voltak a különböző alternatív gyógymódok.
Mivel óvatos, kételkedő ember vagyok, sok keresgélés, olvasás, hezitálás után jutottam el egy Reiki tanfolyamra. 

„A Reiki eredetileg egy kézrátételes ősi tibeti gyógymód, mely az univerzális életerőre épül. Mikao Usui japán szerzetes fejlesztette ki azt a spirituális gyakorlatot, melynek lényege, hogy az univerzumból lehívott energia oda áramlik, ahol az illetőnek a legnagyobb szüksége van rá.
Bárki megteheti azt, hogy kezét egy másik személyre helyezi, és gyógyulási folyamatának felgyorsítását segíti mágneses energia átadásával. Egy olyan személy azonban, aki megkapta a Reiki behangolásokat, a fizikai és éteri test magasabb rezgésszintre történő finomabb behangolásának egy nagyon ősi módszerét élte át. Megnyitották bizonyos energiaközpontjait (más néven csakráit), hogy ezáltal nagyobb mennyiségű egyetemes életerő-energiát tudjon magán átáramoltatni és azt megfelelő rezgésszinten tartsa.
A Reikit soha nem adja az ember, azt mindig csatornán hívja le. A kezelő soha nem merül ki ebben a folyamatban, mivel bizonyos energiamennyiség elraktározódik benne.
A reikivel kezelők a gyógyulást a kí létezésével és jótékony hatásával hozzák kapcsolatba, mindazonáltal sem a kí, sem bármilyen, a kít irányító mechanizmus létezése nem bizonyított. Klinikai vizsgálatok sem támasztják alá a reiki hatékonyságát vagy felhasználásának javallható voltát egy betegséggel kapcsolatban sem.
A gyakorlat egy részét, a reikis kézrátételt az Egyesült Államokban a kiegészítő és alternatív orvoslások egyikének tekintik.
A Reiki több, mint kézrátételes gyógyító módszer. Olyan alapelveket rögzít, amelyek a boldogság megidézésének titkos módszerét jelentik. Csodálatos gyógyszer, mely test és lélek minden betegségét meggyógyítja:

Csak a ma
Nem leszek dühös,
Nem aggódom,
Hálás vagyok,
Szorgoskodom a karmámon,
Kedves leszek az emberekhez!

A Reiki nem vallás! Világnézetre való tekintet nélkül működik, hívőknél és ateistáknál egyaránt.”

Forrás: wikipedia.org

Elmentem hát a Reiki tanfolyamra, két fokozatot végeztem el. Annak idején az volt az elvárás, hogy a tanfolyam tematikáját, módszereit ne osszák meg a reikisek, most azonban az Interneten kutakodva több honlapon jöttek velem szembe a beavatás során megosztott szimbólumok, az egyes fokozatok leírásai. Egyik honlap linkjét bemásoltam  ide: (http://dudus.hu/reiki/fokozat.htm ), ezen ti is olvashattok a Reiki részleteiről.
Ebben az ismertetőben olvastam: Ha egészséges vagy, akkor a reikit relaxálásra, a stressz enyhítésére, egyéni energiaszinted helyreállítására használhatod. Ha nem vagy egészséges, vagy valamilyen problémával küszködsz, legyen az testi, szellemi, érzelmi vagy spirituális jellegű, a reiki kulcsszerepet játszhat abban, hogy vállald gyógyulásod felelősségét.”

Nekem éppen erre volt jó a REIKI. Végre – hosszú évek tehetetlensége után - úgy éreztem, javulnak a lehetőségeim. Bertha Gyulának és a Reikinek köszönhetően – és kész voltam rá, hogy magam is aktívan álljak a betegségemhez, vagyis hogy magam is felelősséget vállaljak a gyógyulásom folyamatában.
Fontos megemlítenem, hogy én nehezen tudok vizualizálni, és nehezen hittem, hogy valóban lehívható valami egyetemes gyógyító energia, de ott és akkor működött a dolog, és azóta is működik. A beavatás alatt majd beszakadt a hátam, de a napi gyakorlatok szorgalmas elvégzése során elkezdett oldódni a szorongásom.
nemcsak a fizikai testre hat, feloldja a toxinokat, az energetikai blokkokat, helyreállítja a kibillent egyensúlyi állapotot, így magát a gyökér okot szünteti meg. Mellékhatásoktól mentes, mely bárhol, bármilyen esetben eszköz használata nélkül alkalmazható. - See more at: http://jikidenreiki.hu/reiki-tanulas/#sthash.seguog1G.dpuf
Évekig reikiztem, meditáltam. Könnyen be tudtam illeszteni a Reikit a mindennapjaimba, és előnye, hogy "mindig kéznél van" a módszer. 1993 óta nem voltam kórházban, ami persze nem egyedül a Reikinek köszönhető, de része van benne. Ha „csak” a lélek felől gyógyított, akkor is. Ma már nem reikizem magam minden nap, de amint kerülget valami betegség, automatikusan teszem a kezem a megfelelő csakrára, és aztán próbálom összehangolni a főbb csakrák működését is.
A családban is használom a Reikit. A lélek összerendezettségét, a stressz oldását, a szervezet kisebb-nagyobb "üzemzavarainak" megszüntetését biztosan segíti.

Ajánlom mindenkinek a módszert, aki a napi stressz oldásához nem gyógyszereket akar használni!!!! (Azoknak, akiknek a szorongásuk, depressziójuk, más egyéb problémájuk miatt pszichológushoz, pszichiáterhez kell járniuk, érdemes egyeztetniük szakorvosukkal.)

Az ellazuláshoz hozzájárulnak a speciális reiki-zenék is. Hallgassatok bele egybe, hogy eldönthessétek jól esik-e nektek! https://www.youtube.com/watch?v=gnPmoG8Zd78

2014. február 3-tól szívesen vállalom, hogy a stressz-oldásra jelentkezőket reikizem. 
Kb. 1 óra a kezelés időtartama.
Néhány alkalom után otthon magatok is végezhetitek a gyakorlatokat!

Akiket nemcsak kezelés, hanem tanfolyam szinten is érdekel a reiki, azok is hívhatnak, szervezek csoportot is.

Helyszín: Pécs, Dohány u. 7. Telefonon érdeklődhettek: +36 30 22 67 595.

2014. január 18., szombat

Kikászálódás az "éjszaka dzsungeléből" - az ébredéstől az önrekonstrukcióig

Megint Hankiss Elemért olvasok, most Az ezer arcú én c. kötetét.

Ő használja az "éjszaka dzsungele" kifejezést, amikor arról ír, hogy különböző rituálék segítségével kezdjük el a napot.

Pietrino Di Sebastiano (A Lifetime Photography)
" Este lefekvés előtt, amikor a fal felé fordulunk, miért köszönünk el egymástól? Férjünktől, feleségünktől, gyerekeinktől? Hiszen ugyanabban a lakásban vagy akár ugyanabban a szobában maradunk. Vagy talán mégsem?  Lehet, hogy különös utazásra indulunk, ki erre, ki arra, az álmok titokzatos világába? Idegen, sötét tengereken hajózunk?
Igen, lehetséges, hogy az éjszaka folyamán nappali személyiségünk szétzilálódik, darabjaira hullik, elmerül az álom hullámaiban. És reggel, fölébredvén, azt sem tudjuk, hol vagyunk és kik vagyunk. Nem tudunk hip-hop kiugrani az ágyból, s máris nekiindulni a következő napnak. Mert előbb a szó szoros értelmében "össze kell szednünk" magunkat, össze kell szednünk az éjszaka folyamán széthullott személyiségünket, énünket. és ez nem könnyű feladat."


Vannak periódusaim, amikor nem emlékszem az álmaimra. Akkor könnyebben kelek. 
Vannak  reggelek, amikor pontosan úgy érzem magam, ahogy Hankiss leírja. Nehezen kászálódok ki az éjszaka dzsungeléből.

Hankiss sokféle módszert leír, amelyekkel reggelente összerakjuk magunkat.
Nekem van egy szövegem, amit minden reggel elmondok magamnak...

Megtisztelnétek, ha leírnátok néhány mondatban: ki hogy teremti meg "munkára kész" önmagát reggelente! 
Kávé? Forró zuhany? Valami érdekes, csak rád jellemző ceremónia?
Hát iszonyú érdekes lenne, ha minden olvasom legalább egy kulcsszót írna!  

Írhattok a FB hozzászólásban is, írhattok a blogomba is ! egeszseg-palatta.blogspot.com

Én örülnék, ha együtt szerkesztenénk az egészség-palettát!

2014. január 16., csütörtök

Szauna-versenyek és misszió



Riport Monoszlainé Bors Ágnes szauna-mesterrel

2. rész


Említetted korábban, hogy Szauna Oszkárra készülsz. Mit jelent ez? A megnevezés azt sugallja, hogy a szauna-kultúra egyfajta művészet.

A szauna-kultúra terjesztésében nagy szerepe van annak, hogy ma már Magyarországon is van szaunamester-képzés, - akár OKJ-s végzettség is szerezhető- ők profi szauna-mestereknek minősülnek. Persze vannak amatőrök is, pl. úszómesterek, szauna-kedvelők, akik nagyon jók a szauna műfajban, de nem rendelkeznek végzettséggel. Jelentősen hozzájárul a kulturáltabb szauna használathoz, hogy egyre több versenyt is szerveznek Magyarországon is.

Jelenleg két verseny lehetőség van, Az egyik, az ún. a Szauna Szeánsz Oszkár, idén már 4. éve. A másik versenylehetőség a Harvia - Saunabau II. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság. 
Ez utóbbi egy körjáratot jelent. Különböző helyszíneken 6 fordulót szerveznek. Ide bejelentkezhetnek a mesterek. Ebben a bajnokságban csak a közönség szavazatok alakítják a rangsort, majd a legjobbak egy döntőn kialakítják a végső sorrendet. Ez egy igazi szauna-happening. Amatőrök és profik is indulhatnak. Egyéniben és 3 fős csapatokban lehet versenyezni. 
A Szauna Oszkár –on csak profik indulnak, a közönség mellett szakmai zsűri is alakítja a rangsort. Három fordulós a verseny. Idén közel 30 fő fog versenyezni. Márc. 8-án Magyarhertelend lesz az egyik középdöntős versenyhelyszín.
Mindkét versenynek van népszerűsítő funkciója, a felöntéseken ilyenkor a vendégek ingyen vehetnek részt. És valóban, a versenyprodukciók átlagon felüli produkciók, a mesterek vállalják az ezzel járó többletköltségeket, extra kencék, illatok, és sokszor hang, fény és egyéb technikák is megjelennek a szórakoztatás érdekében, így nem árt a kreatív, művészi hozzáállás.

Azt érzem, hogy te különleges többletet is érzel a szaunában. Összefoglalod ennek a többletnek a lényegét?

Ma még komoly missziója van a szaunázásnak. Meg kell még tanulni az embereknek a szaunázás egészségtámogató szerepét, el kell fogadniuk, hogy járhat nekik a szaunázás, az önmagukkal való törődés lehetősége. Együtt van a szaunázásban a test, lélek, szellem kapcsolata, együtt van a négy fő elem: a kő, tűz, víz és a levegő. Spirituális üzenete is van tehát.
Továbbá azt tapasztalom, hogy nekünk, Nőknek kicsit nehezebben megy a testi pőreség, ezért a vezetőséggel egyeztetve, lehetőséget kaptam, hogy minden hónap utolsó szerdáján este 6-10-ig, térben elkülönítve lehessek együtt a szaunázást kedvelő, vagy ez iránt még csak érdeklődő hölgy társaimmal, ahol nem csak helyesen szaunázunk, hanem egy kicsit lelkileg is feltöltődünk, beszélgetünk. Első alkalom, január 29-e szerda, nagy szeretettel várok minden érdeklődőt a Parázsfészekbe, egy melengető hangulatba magas nőfokon!