2014. február 9., vasárnap

Tudatos táplálkozás, akrupesszúra, meridián torna az egészség szolgálatában



Ebben a bejegyzésben arról olvashattok, hogy az egészségtudatos magatartás lépésről lépésre alakul ki azokban, akik fontosnak tartják a jó életminőséget.  


Amrein Ildikó
Táplálkozás

A nyolcvanas évek végén a kezembe került egy könyv, a Reformkonyha, Oláh Andor orvos-természetgyógyász és felesége, Kállai Klára könyve a természetes életmód és étrend elméletéről és gyakorlatáról.
Ebben a könyvben olvastam először arról, hogy a természetes testi-lelki egészséget hogyan lehet megőrizni. Itt szerepelt egy ábra, amely egy kör szeleteiként szemléltette ehhez a legfontosabbakat, melyek pl. a vegetáriánus étrend, a légzőgyakorlatok, a jóga, a méregtelenítés, gyógytea kúrák, a mozgás, a relaxáció,az önismeret. Mindezt nagyon szimpatikusnak találtam, de a megvalósításával úgy gondoltam még ráérek, hiszen mindezt követni elég „macerásnak” tűnt egy 20 éves főiskolás számára, aki ráadásul albérletben, a lakóhelyétől messze tanul. De az élet másképp rendezte a dolgokat, elhozta Oláh Andort Szombathelyre. Egy végtelen szerény, nagy tudású, kedves, kiegyensúlyozott embert ismerhettem meg személyében, aki a népi gyógymódokról, az étkezés fontosságáról beszélt és néhány versét is felolvasta. Mélyen megérintettek a hallottak, az előadó és a téma meggyőző és hiteles volt. Az előadása után elhatároztam, hogy tanácsait érdemes mielőbb követni, és attól a naptól vegetáriánus lettem.

Szóval az étrend megváltoztatásával kezdődött minden. Aztán lassan sorra került a többi „szelet” is, olvastam a méregtelenítésről, több tisztító kúrát kipróbáltam, éveken át előadásokat hallgattam a táplálkozásról, kurzusokra jártam, ahol sok hasznosat tanultam.
Keresni kezdtem a bajaimra, nyavalyáimra a természetes megoldásokat is. Gyógynövények, népi gyógymódok.  


Test, lélek, szellem és a természet harmóniája

Lótusz virág
Az ember test-lélek-szellem harmonikus egysége, így mindhárom sík hatással van egymásra. Ha ez a harmónia valamilyen oknál fogva felborul, a testünk nyomban jelez. Egy-egy betegségünk oka nem csak a helytelen táplálkozási szokásaink következménye, hanem a lelkünk segélykiáltása is. Több alternatív gyógymódot is kipróbáltam, de meg szerettem volna ismerni a háttérben megbújó okokat is, ezért könyveket olvastam a betegségek lelki okairól. Több éven át asztrozófiát is  tanultam, hogy jobban megérthessem magam, a sorsunkat irányító láthatatlan erőket.

Közel 15 évig egy apró faluban éltem, azt lehet mondani a természet kellős közepén. Az ottani élet még inkább elmélyítette bennem a természet iránti tiszteletet. Mindig is csodáltam a körülöttünk lévő békét, megújuló erőt. Ha a természet képes a megújulásra, saját maga gyógyítására, akkor az ember, mint ennek a rendszernek a része is képes rá. Egészségünk megőrzésének, önmagunk gyógyításának kulcsa a saját kezünkben van, ehhez viszont testi, lelki és szellemi szinten is konkrétan meg kell tennünk, amit megtehetünk. Igyekszem tisztán, természetesen élni, gondolkodni, cselekedni.

Akupresszúra, masszázs

Öt évvel ezelőtt egy ismerősöm figyelmembe ajánlott egy előadást.  Dr. Eőry Ajándok orvos-természetgyógyász-akupunktőr laikusoknak beszélt az akupresszúra áldásos hatásairól, egyszerű alkalmazhatóságáról és hatékonyságáról. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam, szeretnék többet tudni róla, így elvégeztem a professzor úrnál az akupresszúra tanfolyamot. A legjobb kezekbe kerültem, a professzor úr tudása, szerénysége, életszeretete, embertisztelete példa értékű. Ő az az EMBER – csupa nagybetűvel - aki egész lényével a másik embert szolgálja, aki orvosként nem csak a testet, hanem szavaival a lelket is gyógyítja. Árad belőle a jóság és a szeretet.
Általa ismertem meg a 3-1-2 meridián tornát is. Ez egy csodálatos,  minden meridiánunkat harmonizáló, öngyógyító folyamatokat erősítő gyakorlatsor. Bárki számára könnyen elsajátítható, idősek és fiatalok egyaránt gyakorolhatják. A professzor úr küldetésének tekinti, hogy ezt a tornát minél többen megismerhessék és így kezünkbe vehessük egészségünk megőrzését, saját magunk gyógyítását. Ezért ingyenes a tornán való részvétel. Klubvezetőként nagy örömmel tölt el, hogy a 3-1-2  tornát tavaly óta egyre többen gyakorolják már Pécsett is és tapasztalják jótékony hatásait,  egyre többen ismerik fel az aktív részvétel fontosságát.

Masszázs (www.panarom.hu)
Majd Faragó Lászlótól tanultam kínai masszázst és alternatív nyirokmasszázst (akupresszúrás pontok kezelésével kiegészített nyirokstimulálás). Hatékonyan alkalmazható az immunrendszer erősítésére, méregtelenít, csökkenti ill. megszünteti az ödémásodást, a gyulladásokat, segíti a fogyókúrát, felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat, megelőző hatása kiemelkedő.Itt tapasztaltam meg az érintés, a masszázs hihetetlen felszabadító erejét, és azt, hogy kapni és adni is mennyire jó, mennyire fontos! Ahogy távozik a testünkből a feszültség, úgy oldódnak a lelkünkben lévő görcsök, félelmek is. Erősebbnek érezzük magunkat, könnyebben találunk vissza az egyensúly állapotába.

Az Ildikóval készített interjú 2. részét kedden olvashatjátok itt, a blog-on vagy az Egészség-paletta Facebook-oldalán!

Szolgáltatásait elérhetitek az Egészség-palettán, Pécsett, a Dohány u. 7-ben. 

Érdeklődés, bejelentkezés: batairozi53@gmail.com vagy +36 30 2267 595 tel.számon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése