Ez az első blogom, ez az első bejegyzésem. Sajátos helyzet, hiszen eddig minden élethelyzetben konkrét emberekkel osztottam meg a gondolataimat, most meg ki tudja, kit érnek el a soraim, ki tudja, ki fűzi tovább, ki egészíti ki azokat. Sajátos helyzetben vagyok azért is, mert alapvetően kommunikatív ember vagyok, ezen belül az a ritkább fajta, aki nemcsak beszélni és írni szeret, hanem mások véleményére is fogékony, tehát legalább annyira érdekel a másik fél, mint jómagam.
Sok minden érdekel, de ezen a felületen azokkal szeretnék kapcsolatot teremteni, akik nem egészségmániások, de fontosnak tartják az egészséges - egészségtudatos szemléletű - életet.
Valójában az érdekel legjobban, hogy a hozzászólók közül, ki mit tart legfontosabbnak az egészség megőrzése vagy helyreállítása szempontjából.
Az egészséges étel, étkezés van az első helyen?
A mozgás?
A kiegyensúlyozott lélek?
Valami más?
Már látom is, ahogy jönnek szembe a sorok: egyformán fontosak a fentiek, nem lehet rangsorolni.....
Én meg azt gondolom, hogy bár ez általánosságban igaz, mégis egyénenként mindenkinek megvan a saját fontossági sorrendje. Megvannak a preferenciáink. Én például lusta ember vagyok. Nem szeretek mozogni, pedig nagyon kellene. Figyelnem kell az étkezésemre, nem kellene kenyereznem, de imádok enni. Hosszú évekig az életem része volt a meditálás, aztán abbahagytam. Reikiztem magam, a családom tagjait. Egyre ritkábban teszem. Diétáztam, böjtöltem. Megvan hozzá a korom, hogy elhiggyétek, nem csak fellángolások voltak, mégis egy idő után elhagytam ezt is azt is.
Most azt érzem, hogy rendszerszerűen, valóban egészségtudatos szemlélettel kell viszonyulnom azokhoz a módszerekhez, amelyek segítenek korrigálni, lassítani, javítani azokon a folyamatokon, amelyek az egészségemmel függnek össze.
Ennyit elsőre!
Bízva abban, hogy valaki megtalálja a blogom, üdvözlöm a z első ismeretlen ismerőst!!!
(Az egészségvirágot a www.spirituálislelek.hu-n találtam)
(Az egészségvirágot a www.spirituálislelek.hu-n találtam)
Ismerős sorok ezek. Én is lusta vagyok mozogni, illetve ez ebben a formában persze nem igaz. Hegyeket hordok el, ha valami érdekel, ha élvezem azt, amit csinálok. Ifjú koromban kézilabdáztam, szerettem, de hát azok a fránya edzésmódszerek. Nem felmentéseket, meg kifogásokat keresek, de véleményem szerint pontosan ebben az igen fogékony korban romlik el minden. Tőlem elvették a mozgás örömét. Valahogy mindig olyasmire kényszerítettek, ami nekem nem ment, vagy fizikai adottságaim miatt nem voltam rá képes, amit tudtam, vagy szívesen csináltam az a kutyát sem érdekelte, nem volt tanagyag! Kilógtam a sorból, és nem egyedül. Talán a testnevelésnek nevezett módszerek nem jók. Ha kiskorában elveszik a gyerekek kedvét, akkor felnőtt korban sem lesz sportos, kerüli a mozgást, kudarcoktól sikertelenségtől tartva esetleg ügyetlenebbé válik, úgyhogy egy jó kis karosszékből, egy jó könyv mellől nehéz lesz kirobbantani. Persze az ész tudja, hogy mozogni kell, így erős felindulásból született elhatározások sorozatával ráveszi magát, de a lelkesedés alábbhagy, vissza a tespedésbe. Nem lehet időhiányra fogni, mert mindenkinek arra van ideje, amit fontosnak tart. Mivel a mozgás nem épült be a mindennapokba, nem érzi hiányát a zsigerekbe, így marad a jóleső lustaság némi bűntudattal fűszerezve. Aztán jön a bűvös szám! 60!!! És jön az új elhatározás. Most már van időm! Egészségtudatosan fogok élni! Tornázok! Persze mindig holnaptól! meg ma fáj a térdem, így lenyelek egy jó kis kurkuma kapszulát, hogy adjak az egészségtudatosságomnak is. Hát igen ezt fiatalon kellett volna kezdeni és akkor nem kellenek a trükkök. Meg persze egy kis szorgalom, egy kis kitartás is elkelne. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy soha semmihez nem késő. Egy közösség segíthet felrázni, ötleteivel segíteni.
VálaszTörlés