A tegnapi bejegyzésemben arról írtam, hogy az a kor, amelyben élünk, erősen hat az életminőségünk kialakításával/átalakításával kapcsolatos lehetőségeinkre. Egy felpörgetett verseny-orientált világban, ahol egy adott nemzet (mondjuk a miénk) ellentmondásokat, társadalmi feszültségeket generáló gazdasági-társadalmi átalakuláson is átesik, az egyes embernek nem könnyű kialakítani olyan személyes életminőséget, amely biztosítja az életképességét is, és emellett hordozza azokat a humán értékeket is, amelyek lételemei a harmonikus JÓL-LÉT-nek, az építő, alkotó, humánus életminőségnek.
Ma, folytatva Kopp-Skrabaski tanulmányának (Magyar lelkiállapot az ezredforduló után) gondolatmenetét, nézzük meg az adataik tükrében, milyen vonatkozásokban és milyen mértékben romlott az életminőség Magyarországon az ezredforduló körüli években.
"Különösen a gyorsan átalakuló társadalmakban, mint Magyarországon az elmúlt évtizedekben az életminőség romlásának rendkívül súlyos példáját láthatjuk. Az életminőség romlásában meghatározó szerepet játszik a krónikus stressz, amelyet legmegfelelőbben a depressziós tünetegyüttessel mérhetünk."
"2002-ben a felnőtt magyar népesség 13%-a, tehát körülbelül minden tizedik ember szenvedett súlyos, a BDI szerint 18 pontnál magasabb pontszámmal jellemezhet depressziós tünetegyüttest, amely már betegségnek tekinthető, és alapvetően akadályozza a munkavégzést és a családi élet egyensúlyát is. Valamennyi betegség közül az emberek a depressziós állapotot tartják saját maguk, családjuk, környezetük számára a leginkább megterhelőnek, ez az állapot akadályozza legnagyobb mértékben a munkaképességünket, családi és más társas kapcsolatainkat, kikapcsolódásunkat. Ugyanakkor ebben a tekintetben legszembetűnőbb a társadalmi igazságosság hiánya, a nyolc osztálynál kevesebbet végzettek közel 40%-a, a nyolc osztályt végzettek 22%-a, tehát minden ötödik ember szenved ilyen lelkiállapottól, míg a diplomásoknak csak a 4%-a, az érettségizetteknek 6%-a. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy a magyarok általában depressziósabbak, mint más országok népei, viszont a leszakadó rétegekben, az állandó krónikus stressz, bizonytalanság állapotában élők között rendkívül magas a negatív hangulati állapot, és az ezzel együtt járó negatív életminőség.
A 2002-2006 közötti követéses vizsgálat eredményei szerint ugyanazoknál az embereknél, rendkívül megnőtt a már kezelésre szoruló depressziós tünetegyüttes gyakorisága. Míg ez az érték 2002-ben 13,5% volt, mind a teljes népességet képviselt a mintában, mind azok között, akik beleegyeztek az után követésbe, 2006-ra ez az arány 18%-ra változott, 4,5%-kal emelkedett. A mai magyar népesség mintegy egyharmada szenved olyan, életminőséget jelentősen rontó tünetegyüttestől, amely a korai halálozás szempontjából is igen jelentős veszélyeztető tényező. Igen fontos tehát, hogy mindent megtegyünk a mai magyar drámai egészségromlás hátterében kimutatható krónikus stressz, depressziós tünetegyüttes felismerése és minél korábbi megelőzése, kezelése érdekében."
Tegnap egyik Hozzászólommal egyetértettünk abban, hogy a fiatalok kiszolgáltatottsága jelentős a média-uralta reklám-művilágban. Könnyen, sokszor valódi ellenpontok nélkül hódolnak be az anyagi jólétet, a fogyasztást favorizáló életminőségnek. Hogy mennyi ebben a saját felelősségük, megér egy vitát! Ne az üdítő kivételre, hanem az átlag magyar iskolarendszer és az átlag magyar család deficitjeire gondoljunk! Irdatlan felelősség terheli mindkettőt a fiatalokkal kapcsolatban, akik óriási érték-űrben járják a plázák világát.
A Kopp-Skrabski tanulmány fent idézett részlete újabb kiszolgáltatott társadalmi csoportra irányítja a figyelmünket. Gondoljátok meg, mennyi pénz folyt el az utóbbi évtizedekben a szociális szférában anélkül, hogy rendszerszerűen gondolkodtak volna a fenti statisztikai adatokról!! Fogalmam sincs mit lehetne hatékonyan tenni az iskolázatlan, depressziós tömegekkel, akik amúgy gyerekeket "nevelnek".
Visszakanyarodnék a fiatalokhoz! Én (mint mindig) a fiatalokban bízom! Ők azok, akik nyitogatják a szemüket, elméjüket, ők még döntési helyzeteket tudnak teremteni maguk számára. Ellenszélben élnek, de még van bennük szufla ahhoz, hogy kialakítsanak a maguk és családjuk számára egy harmóniát biztosító életminőséget. A legnagyobb nehézséget talán az jelenti, hogy a Maslow-piramis ma is érvényes, tehát meg kell teremteni az élethez az anyagi életfeltételeket! Az első próbatétel itt vár rájuk. Mennyi az elég? És a második hozzászólomnak most csak annyit tudok mondani, hogy tán azért nem mernek azok sem kilépni a komfort-zónájukból, akik érzik a verseny-orientál társadalom negatív hatásait, mert nehezen tudjuk kivédeni a megszokásokat (a már megteremtett életszínvonal előnyeit), valamennyien (fiatalok és idősebbek) félünk belevágni az új életbe, bármennyire érezzük az előnyeit.
Én úgy gondolom, csak a krízis-helyzetek alkalmasak arra, hogy újratervezzük az életminőségünk értékrendszerét. A krízisektől félünk, pedig (ez is közhely): új életesélyt jelentenek, ha bátrak és következetesek vagyunk. Nem hiszek a teljes felforgatás erejében, a következetes gondolkodásban és a tervezésben, a folyamatos kontrollban hiszek, amikor újra kell építeni magunkat. És résen kell lenni, mert elég hamar újraépül az új komfort-zónánk.
Érdekességképpen álljon itt egy videó az európai életminőség-felmérésekhez kapcsolódóan. Ezek a felmérések azt vizsgálják, hogyan vélekednek a megkérdezettek a családról, egészségről, foglalkoztatásról, hogyan értékelik a társadalom minőségét.
A 2002-2006 közötti követéses vizsgálat eredményei szerint ugyanazoknál az embereknél, rendkívül megnőtt a már kezelésre szoruló depressziós tünetegyüttes gyakorisága. Míg ez az érték 2002-ben 13,5% volt, mind a teljes népességet képviselt a mintában, mind azok között, akik beleegyeztek az után követésbe, 2006-ra ez az arány 18%-ra változott, 4,5%-kal emelkedett. A mai magyar népesség mintegy egyharmada szenved olyan, életminőséget jelentősen rontó tünetegyüttestől, amely a korai halálozás szempontjából is igen jelentős veszélyeztető tényező. Igen fontos tehát, hogy mindent megtegyünk a mai magyar drámai egészségromlás hátterében kimutatható krónikus stressz, depressziós tünetegyüttes felismerése és minél korábbi megelőzése, kezelése érdekében."
Tegnap egyik Hozzászólommal egyetértettünk abban, hogy a fiatalok kiszolgáltatottsága jelentős a média-uralta reklám-művilágban. Könnyen, sokszor valódi ellenpontok nélkül hódolnak be az anyagi jólétet, a fogyasztást favorizáló életminőségnek. Hogy mennyi ebben a saját felelősségük, megér egy vitát! Ne az üdítő kivételre, hanem az átlag magyar iskolarendszer és az átlag magyar család deficitjeire gondoljunk! Irdatlan felelősség terheli mindkettőt a fiatalokkal kapcsolatban, akik óriási érték-űrben járják a plázák világát.
A Kopp-Skrabski tanulmány fent idézett részlete újabb kiszolgáltatott társadalmi csoportra irányítja a figyelmünket. Gondoljátok meg, mennyi pénz folyt el az utóbbi évtizedekben a szociális szférában anélkül, hogy rendszerszerűen gondolkodtak volna a fenti statisztikai adatokról!! Fogalmam sincs mit lehetne hatékonyan tenni az iskolázatlan, depressziós tömegekkel, akik amúgy gyerekeket "nevelnek".
Visszakanyarodnék a fiatalokhoz! Én (mint mindig) a fiatalokban bízom! Ők azok, akik nyitogatják a szemüket, elméjüket, ők még döntési helyzeteket tudnak teremteni maguk számára. Ellenszélben élnek, de még van bennük szufla ahhoz, hogy kialakítsanak a maguk és családjuk számára egy harmóniát biztosító életminőséget. A legnagyobb nehézséget talán az jelenti, hogy a Maslow-piramis ma is érvényes, tehát meg kell teremteni az élethez az anyagi életfeltételeket! Az első próbatétel itt vár rájuk. Mennyi az elég? És a második hozzászólomnak most csak annyit tudok mondani, hogy tán azért nem mernek azok sem kilépni a komfort-zónájukból, akik érzik a verseny-orientál társadalom negatív hatásait, mert nehezen tudjuk kivédeni a megszokásokat (a már megteremtett életszínvonal előnyeit), valamennyien (fiatalok és idősebbek) félünk belevágni az új életbe, bármennyire érezzük az előnyeit.
Én úgy gondolom, csak a krízis-helyzetek alkalmasak arra, hogy újratervezzük az életminőségünk értékrendszerét. A krízisektől félünk, pedig (ez is közhely): új életesélyt jelentenek, ha bátrak és következetesek vagyunk. Nem hiszek a teljes felforgatás erejében, a következetes gondolkodásban és a tervezésben, a folyamatos kontrollban hiszek, amikor újra kell építeni magunkat. És résen kell lenni, mert elég hamar újraépül az új komfort-zónánk.
Érdekességképpen álljon itt egy videó az európai életminőség-felmérésekhez kapcsolódóan. Ezek a felmérések azt vizsgálják, hogyan vélekednek a megkérdezettek a családról, egészségről, foglalkoztatásról, hogyan értékelik a társadalom minőségét.
Az évek során az európai életminőség-felmérés eredményei értékes mutatókká váltak, amelyek kiegészítik a gazdasági növekedés és az életminőség olyan hagyományos mutatóit, mint például a GDP vagy a keresetek. Az európai életminőség-felmérés mutatói a GDP-hez hasonlóan egyértelműek és megfelelők, ugyanakkor jobban magukban foglalják az előrehaladás környezeti és társadalmi aspektusait, így könnyen belefoglalhatók a döntéshozatalba és figyelembe vehetők az Európai Unióban zajló uniós és nemzeti szintű nyilvános vitafolyamatok során.
Az utolsó felmérés eredményét (2011.év) az alábbi linken éritek el: http://www.eurofound.europa.eu/surveys/eqls/2011/index.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése