Gyerekek, esélyek, kérdések, félelmek

Naponta szembejönnek velünk hírek, adatok, grafikonok, amelyek  felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországon rengeteg család él nyomorúságos körülmények között. (http://index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/)

Feltehető-e még álságosság nélkül  az az egyszerű kérdés, hogy: vannak-e esélyeik a szegénységben élő családoknak? Messziről könnyű legyinteni, messziről könnyű lózungokat mondani. Kíváncsi voltam , hogyan válaszol egy olyan szakember, aki közelről látja az egyik legelesettebb réteg gondjait, és elmondja a véleményét az esélyeikről is. 

Pécsett az Ifjúságért Egyesület látja el a Családok átmeneti otthonának működtetését.  Az itt-tartózkodó, nyilván nagyon szegény, nagyon kiszolgáltatott társadalmi réteg helyzetéről, életesélyeiről beszélgetek Sándor Andreával, az Ifjúságért Egyesület vezetőjével.

Milyen körülmények és keretek között került sor ennek a speciális szolgáltatásnak a bevezetésére?

1997-ben, amikor a Gyermekvédelmi törvény megszületett, beemelték a szolgáltatások közé a családok átmeneti otthonának biztosítását is. Mivel Pécs megyei jogú városként köteles volt a szolgáltatás nyújtására, de nem volt hozzá belső humánerő-forrása, szolgáltatási szerződést kötött az Ifjúságért Egyesülettel, így mi láttuk el ezt a feladatot. Mai napig ez a fő feladatunk, de egyre nehéz helyzetben vagyunk, mert a konkrét szolgáltatás biztosítása közben egy csomó új feladat jelenik meg, a finanszírozás azonban egyre gyengül.

Milyen társadalmi rétegből érkeznek hozzátok a kliensek?

Elsősorban a gyermekvédelmi intézményekből kikerülő, minden támogatást nélkülöző fiatalok kerülnek hozzánk, de lakott nálunk börtönből szabadult bűnöző, kezeletlen pszichiátriai beteg, és a drog- és alkoholproblémák szinte mindennaposak. A közel másfél évtized folyamán egyre alul-szocializáltabb, egyre komplexebb problémákkal küszködő fiatalok jelentek meg nálunk. A legtipikusabb problémának mégis azt tartom, hogy olyan fiatal szülők veszik igénybe az általunk nyújtott lakhatási lehetőséget, akik maguk is szinte még gyerekek, nem tudnak mit kezdeni a felnőtt élet kihívásaival.

Szakmai szempontból mit érzel velük kapcsolatban a legnagyobb kihívásnak?

Szakmai álláspontom szerint fontos lenne, hogy az átmeneti otthont próbálják otthonnak tekinteni, de valójában senki nem érzi az otthonának. Egyre lerobbantabb, egyre inkább putrisodik az ingatlan, az ott lakók még a legapróbb javításokat, szépítéseket sem végzik el, valószínűleg azért, mert a minimális MI - érzés sem alakul ki bennük. Ebben szerepet játszik az is, hogy rövid, 1, legfeljebb 1,5 évet tölthetnek nálunk. Ugyanakkor fontos lenne, hogy ez alatt az idő alatt próbáljanak „otthon”-ban gondolkozni. Ebben a kollégáim sem képesek segíteni a fiataloknak. Ezt komoly problémának érzem, ebben előre kellene lépnünk. Nincs meg az az érzés, hogy itt közösen vagyunk, hogy a kollégák is értük vannak.

Persze a szociális munkások, a gondozók, tehát a szolgáltatást nyújtók problémáit is egyre nehezebb kezelni. A középfokú végzettségű kolléganőim alig élnek jobb anyagi körülmények között, mint a célcsoportunk. Feszültséget generál pl. az ingyen ételosztás, amikor lassan odáig jutunk, hogy a kollégáim rászorulnának.

Kérdés persze az is, hogy lehet-e otthonnak érezni azt a lakóhelyet, ahol a nap 24 órájában szem ellőtt, kvázi ellenőrzés alatt kell élni? Ahol a gondozó benyithat, ellenőrizhet? El lehet-e jutni oda, hogy nem kiskorúsítva, tudunk mintákat mutatni nekik? A feladat óriási, és csak nagyon kicsi eredményeket tudunk elérni. Pl. eredmény, hogy egy anyukával megértetjük, hogy nem jó a 2 hetes kisbabának, ha naphosszat az Árkádban lófrál. Eredménynek érezzük, ha ki tudunk alakíttatni velük kis napirendet. De ez ott kezdődik, hogy most pl. 3 olyan anyuka van az otthonban, aki nem tudja leolvasni az óráról az időt. Megtanítjuk, de ezek a nem mérhető eredmények közé tartoznak.

Fel lehet-e egyáltalán vetni azt a kérdést, hogy ezen a szinten van-e esély az életminőség javítására?

Nehezen adható egyértelmű válasz, mert hiszen ezek a családok többnyire nem önszántukból jönnek, hanem kényszerből, mert ha nem szereznek lakhatást, elveszik tőlük a gyereket. Mély nyomorból, kilátástalanságból érkeznek tehát. Ehhez képest bár objektíve jelentősen javul az életminőségük a lakhatás megoldásával, a szociális gondozók támogató jelenlétével, mintha mégsem érzékelnék ezt a javulást. A szubjektív érzetüket a fogyasztói társadalom mintái, a média olyan szinten meghatározza, hogy csak akkor érzik jól magukat, ha jön a 3-4 tv-csatorna, ha vehetnek chips-et, és nagy a vágy az okos telefonra is. Én a szakmai vezetővel együtt azt vallom, hogy ha megveszi a gyereknek a pelenkát, vezeti a háztartási füzetét, és a családi pótlék felvételekor belefér költségvetésükbe a 2 l kóla meg a chips, vegyék meg, de a kollégáim nagy részét megbotránkoztatja, hogy erre költenek a kevés pénzükből.

Tehát ha jól értem, akkor a fogyasztói társadalom által kínált apró örömök javítják a közérzetüket.

Igen, de természetesen ezek nagyon rövid távú örömök, semmi közük az életminőség javuláshoz.

Hogy látod, mi jelenthetne pozitív elmozdulást ezen a létminimumokat alig súroló életszínvonalon?

Én abban hiszek, hogy számukra a kapcsolatok jelenthetnek életminőség javító lehetőséget. Már az is növeli az életben való biztonságérzetüket, ha az addiktológussal folyamatos a kapcsolattartásuk. Persze vannak olyan párok, akiknél a párkapcsolat működik, ez nagyon fontos erő számukra. Nagyon érdekes tény, hogy a klienseink gyerekhez való hozzáfordulása szinte hibátlan. Ez nem azt jelenti, hogy hibátlanul teljesítik is a gyerekkel való feladataikat, de a szeretetükben nem lehet kételkedni.

Ahogy említetted korábban, 1-1,5 év után kikerülnek ezek a fiatalok a nálatok működő rendszerből. Hova kerülnek?

Jó kérdés. Elméletileg albérletbe, de ez azért korántsem ilyen egyszerű. A klienseink nagyobb részt (60-70%-ban) romák. Nemcsak a számukra magas albérleti díj nehezíti a lakhatás újraszervezését, hanem az a tény is, hogy cigány családoknak nem szívesen adnak ki albérletet.

Tudtok-e biztosítani után követési szolgáltatást? 

Szervezetten, finanszírozottan nem, de ennek ellenére spontán módon működik az után követés, mert a kliensek közül sokan visszajárnak hozzánk, mivel a gondozókkal jó kapcsolatuk alakult ki, és nem jön létre új, támogató kapcsolatuk.

Van-e arra példa, hogy visszakerül hozzátok egy-egy család?

Nem egy ilyen példánk van, mert kicsi az esély, hogy támogató háló nélkül meg tudjanak kapaszkodni. Nemcsak az albérletnél alkalmaznak negatív diszkriminációt velük szemben, hanem - ahogy jól tudjuk- a munkaerő piacon is. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a célcsoport nem rendelkezik a munkaerő piacon való elhelyezkedéshez szükséges minimális kompetenciákkal sem. Sokuknak nemhogy szakmája, még a 8 általános iskola elvégzését igazoló bizonyítvány sincs.

Mégis milyen kompetenciáik vannak, amelyek életben tartják őket?

Ez a társadalom perifériáján élő célcsoport a saját társadalmi rétegén belül jó kommunikációs csatornákkal rendelkezik. Megosztják egymással, hogy a város mely részén lehet mégis esély albérletre, hol alkalmaznak feketén munkaerőt, és tisztában vannak a jogaikkal, a segélyezési lehetőségekkel is. Mindezzel együtt nagyon kiszolgáltatott célcsoportról van szó, és azt tisztán kell látni, hogy a szociális munka önmagában nem alkalmas ennek a komplex problémának a megoldására.

Vannak, akik visszamennek a családhoz, ahonnan azért jöttek el, mert nem működött az együttélés. Jobb híján újra megpróbálják.

És kimennek külföldre. Természetesen nem beszélnek idegen nyelvet, de neki indulnak. Nincs veszteni valójuk.

Összességében több az esélyük a hajléktalanná válásra, a gyermekük intézeti elhelyezésére, mint megkapaszkodásra?

Sajnos, igen.

 Az Ifjúságért Egyesületről:

1988-ban jött létre az Ifjúságért Egyesület, egy olyan időszakban, amikor az állami intézményrendszer nem tudott, nem akart bizonyos szociális problémákat kezelni, de (normatív támogatásokkal) segítette azokat a civil szervezeteket, amelyek alulról jövő kezdeményezések megvalósításával próbáltak hozzájárulni az állam által kezeletlen problémák orvoslásához.

Főbb programjaink:

 Ifjúsági Információs Irodát működtettünk, nagyon jó helyen, a Mária utca 1-ben, a város központjában. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy naponta 9 és 18 óra között sok fiatal sokféle problémával fordult meg nálunk. A 90-es évek elején azonban megszüntette az állam ezeknek az irodáknak a finanszírozását.

Ifjúsági lakásközösség program

Az Ifjúsági Információs Iroda megszüntetése után új tevékenységgel folytatta az egyesület a munkáját, melyhez fontos szakmai, módszertani hátteret jelentett a pécsi Apáczai Nevelési Központ pezsgő szellemi, pedagógiai műhelye. Nemcsak egy új, korszerű iskolarendszer, művelődési központ, művészeti nevelés integrációja jött ott létre, hanem egy elhivatott szakmai csapat válaszokat keresett az ifjúság komplexebb problémáira is. A Nevkóban - többek között - alternatív szolgáltatásokkal is segítették a fiatalokat, és ott fogalmazódott meg az igény arra, hogy az általuk kínált szolgáltatások mellett (Ifjúsági Telefon segély szolgáltat, Diák hotel, stb.) azokon a fiatalokon is segíteni kellene, akiknek a legsúlyosabb gondot a lakhatás jelentette. Erre az időszakra a mi egyesületünk sok olyan fiatallal találkoztunk, akik kikerülve az állami gondoskodásból, ott álltak minden támogatás nélkül a felnőtt élet küszöbén. Ekkor jött az a gondolat, hogy kellene olyan Ifjúsági lakásközösséget csinálni, amely hatékony segítség lehetne számukra. A Soros Alapítvány támogatásával és PHARE pályázati pénzekből sikerült a finanszírozást megoldanunk. Hollandoktól kaptunk szakmai segítséget az induláshoz. Ez a szolgáltatás teljes mértékig alternatív szolgáltatás volt, és ennek megfelelően az Egyesület vezetősége alakította ki a működés szabályrendszerét, azt, hogy ki vehetik igénybe a lakhatási lehetőséget, mennyit kell ezért fizetniük. Ez még mindig nem minősült szociális szolgáltatásnak, csupán a rászorultakhoz való odafordulásként értelmezhető.

Adósságkezelési program

Volt egy másik irány is, amelyet szakmailag fontosnak tartottunk. Ez egy adósságkezelési program volt, mely az önkormányzati lakásokban élők számára nyújtott támogatást az életük szervezésében. Ezt pályázati forrásból finanszíroztuk, sőt az önkormányzat 2005-2010 között beemelte a rendeletei közé, ami könnyítette a szolgáltatás fenntartását. 2010-ben azonban úgy döntött az önkormányzat, hogy nem támogatja tovább a programot. Persze az adósság, a tartozás továbbra is gond ebben a célcsoportban, csak nem beszélünk róla.

 (Fotók:Ifjúságért Egyesület Facebook)

MIBEN TUD SEGÍTENI A BÖLCSŐDE A CSALÁDOKNAK?

Magyarországon a bölcsődék több mint 160 éve állnak a családok szolgálatában. A korábban jellemző egészségügyi szemlélet, - a napjainkra végbement szemléletváltásnak köszönhetően – komplex szemléletű, gyermekközpontú, családtámogató szolgáltatássá fejlődött. A bölcsőde gyermekjóléti alapellátás részét képzi.

Az intézményes gyermekellátásról, a „nem-szülőigondozás” mibenlétéről, annak előnyeiről, hátrányairól rengeteg elmélet kering. A témáról mindenkinek van véleménye, így szülők, nagyszülők, szakemberek pro- és kontra érvelnek a bölcsődei ellátás ellen, vagy éppen amellett.

A fejlődéslélektani kutatások ma már a legtöbbek számára elfogadható módon igazolják, hogy az első 7 év minősége minden tekintetben kihat a felnőtt élet minőségére, az életpályára. Az első életévek  jelentősége és feladata nem csak az egyéni fejlődés, hanem társadalmi szempontból is rendkívüli. Így a bölcsődei ellátás modern felfogásában a szolgáltatás funkciója már nemcsak a szülők munkavégzésének támogatása, a gyermek napközbeni felügyelete, hanem:

·           a gyermekek egészséges fejlődésének segítése,

·           jóllétének biztosítása,

·           a szocializáció, a közösségi létre való felkészítés,

·           az esélykiegyenlítés,

·           és esetenként a környezeti kockázati tényezők felismerése és kezelése is.

A szülők - a különböző életkorokban megkezdett intézményi segítséggel - ebben a korai időszakban alapozhatják meg minden területen gyermekeik fejlődését. A testi és mentális egészség, a jó kognitív képességek, az érzelmi jóllét és szociális kompetenciák együttesen építik fel a sikeres felnőtt életet.

A bölcsődei intézmények nevelési-gondozási alapelvei olyan „mankót” jelenthetnek a családok számára, amely kortól, társadalomtól függetlenül, az „örök gyermeki szükségletek ”, az érzelmi biztonság megteremtésének előfeltételei. Az alapelvek a családi nevelést megerősítve, szükség esetén azt kiegészítve segítik a gyermek egészséges testi-lelki fejlődését. 

A BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS ALAPELVEI:

·  A gondozás és nevelés egységének elve: A gondozás és nevelés elválaszthatatlan egységet alkotnak. A gondozás minden helyzetében nevelés folyik, a nevelés helyzetei, lehetőségei azonban nem korlátozódnak a gondozási helyzetekre.

·  Az egyéni bánásmód elve: A kisgyermeknevelő meleg, szeretetteljes odafordulással, a gyermek életkori- és egyéni sajátosságait, fejlettségét, pillanatnyi fizikai és pszichés állapotát, hangulatát figyelembe véve segíti a gyermek fejlődését.

·  Az állandóság elve: A gyermek személyi- és tárgyi környezetének állandósága („saját gondozónő rendszer”, felmenőrendszer, csoport és helyállandóság) növeli az érzelmi biztonságot.

· 

Az aktivitás, az önállóság segítésének elve: A biztonságos és tevékenységre motiváló környezet megteremtése, a próbálkozásokhoz elegendő idő biztosítása, a gyermek ösztönzése, megnyilvánulásainak elismerése, támogató segítése, az elfogadás és empátia fokozzák az aktivitás és önállóság iránti vágyat.

·  A pozitívumokra támaszkodás elve: A nevelés alapja a pozitív megnyilvánulások támogatása, megerősítése, elismerése.

·  Az egységes nevelő hatások elve: A gyermekekkel foglalkozó felnőttek – a közöttük lévő személyiségbeli különbözőségek tiszteletben tartásával – a gyermek elfogadásában, öntevékenységének biztosításában egyetértenek, az alapvető erkölcsi normákat egyeztetik, nézeteiket, nevelői gyakorlatukat egymáshoz közelítik.

·  A rendszeresség elve: Az ismétlődés, tájékozódási lehetőséget, stabilitást, kiszámíthatóságot eredményez a napi események sorában, növeli a gyermek biztonságérzetét.

·  A fokozatosság elve: A gyermek új helyzetekhez való fokozatos beszoktatása segíti alkalmazkodását, a változások elfogadását, az új megismerését, a szokások kialakulását.

A bölcsődei ellátásban dolgozó szakemberek a 0-3 éves korosztályra vonatkozó sokrétű szakértelemmel rendelkeznek és a gyermek egyéni fejlődési ütemét figyelembe véve, a családdal szorosan együttműködve, fokozatosan kapcsolódnak be a gyermek életébe. A lehetőségeinkhez képest olyan, családhoz hasonló, meleg, biztonságot nyújtó környezet megteremtésére törekszünk bölcsődéinkben, ahol a kisgyermek biztonságban érezheti magát.               

A kis csoportlétszám, a korosztály fejlettségi szintjének megfelelő játékok, a napirend, a siettetés nélküli beszoktatás, a saját kisgyermeknevelő rendszer szintén a gyermek biztonságérzetének erősítését szolgálják. Több pécsi bölcsőde rendelkezik tornaszobával, alkotószobával, meseszobával, így a gyerekek sokféle tevékenység közül választhatnak, kipróbálhatják a különböző anyagokkal való foglalatosságot. A bölcsődei intézmények szakmai programjában kiemelt helyet foglal el a zenei nevelés, így a népi gyermekjátékok, mondókák és énekek hozzátartoznak a ránk bízott gyermekek mindennapjaihoz. Az intézményi keretek adta lehetőségek figyelembevételével, a pécsi kisgyermekek magas szakmai színvonalú ellátásban részesülnek bölcsődéinkben.

Az elmúlt években, évtizedekben nagyot változott a világ, a családok elvárásai, nevelési szemlélete gyökeresen átalakult, így a bölcsődei intézményeknek is fontos feladat a mindenkori változó körülményekhez való alkalmazkodás, a folyamatos megújulás, változáskezelés.

Mai társadalmunk családi funkciókat gyengítő, elidegenítő, információktól és feladatoktól túlterhelt ingeráradatában különösen fontos segítséget jelenthet a családok számára a családi nevelést támogató, segítő intézmények megerősítése, bővítése.

A bölcsődei intézmények behozhatatlan előnye a „köznevelésben”, szemléletformálásban az, hogy a legfontosabb, legérzékenyebb időszakban találkoznak a családdal és a gyerekekkel, akkor, amikor szinte minden eldől a gyermek későbbi életkilátásai szempontjából.  Így szocializációs szerepe nem csak a kisgyermekre, hanem a családokra és a családi nevelés alapértékeire is kiterjed. A bölcsődei intézmények társadalmi szerepének újraértelmezése, megerősítése, jelenleg zajló folyamat, így:

·      a családi életre való felkészülésben,

·      a családi szerepek, funkciók megerősítésében,

·      a családi neveléssel kapcsolatos szemléletformálásban,

·      a gyermekek mindenekfelett álló érdekeinek artikulálásában, és képviseletében,

·      a gyermekvédelmi prevenció megvalósításában kiemelkedően fontos szereplők lehetnek a bölcsődei intézmények és szakemberek.

Mintanyújtás, szülőkonzultáció, családi- és közösségi programok, klubfoglalkozások, szemléletformáló előadások, tanácsadás (… ect.), módszerek tekintetében végtelenségig folytatható a sor mindezek megvalósításában.

Napjaink társadalmi, gazdasági változásai súlyos demográfiai problémákkal is párosulnak, így a demográfiai helyzet az elkövetkező évek legnagyobb kihívása. Magyarországon 35 évenként megfeleződik a társadalom. A népességszám drámai csökkenése, az elöregedés gyakorlatilag működésképtelenné teheti az európai társadalmakat, hiszen nem tud fennmaradni egy társadalom sem, ha nem tudja reprodukálni önmagát, és nem tud élhető jövőképet biztosítani tagjai számára.

A népesedés és családpolitikai programok sikere nagyban függ az azt megvalósító szakembereken és intézményrendszeren is, így a pécsi bölcsődék szakembereinek képviseletében azt mondhatom, hogy mi mindent igyekszünk megtenni, hogy rugalmas, differenciált, a családok igényeit kielégítő ellátással és szolgáltatásokkal álljunk rendelkezésre.

Dallosné Kaurek Csilla

szociálpolitikus

PMJV Kisgyermek Szociális Intézmények igazgatója

Meseszép! – egy szokatlan kampány a gyerekek egészséges lelki fejlődéséért

A meséhez, meséléshez rengeteg kampány kapcsolódott már, a cikkben szereplő 2013 őszétől 2014 tavaszáig tartó Meseszép… kampány azért volt szokatlan, mert a Pécsi Tudományegyetem szervezte, amelynek nem alapfeladata a kisgyerekek lelki fejlődésével való foglalkozás.

Beszélgetőpartneremet, Bánkyné Perjés Beatrixet, a Meseszép… kampány projektvezetőjét arról kérdeztem, kiben született meg, hogyan bújt elő, hogyan épült, szépült a PTE Meseszép… ötlete.

Bánkyné Perjés Beatrix

Bánkyné Perjés Bea: A PTE Marketing Osztályán együtt dolgozunk kolleganőmmel, Szuhán-Glass Beátával. Mi ketten találtuk ki az alapötletet, tehát közös elképzelésből nőtte ki magát a Meseszép… kampány. 

Szuhán-Glass Beáta 

Az ötlet elválaszthatatlan attól, hogy 2011 óta működik a PTE Táncegyüttes, amely megalapozott tánctudással rendelkező egyetemistákból szerveződött. Kezdetben az volt a cél, hogy a PTE különböző rendezvényeit kiszolgáljuk, így pl. konferenciákhoz, bálokhoz, hallgatói rendezvényekhez kapcsolódtak a fellépéseink. 2012-ben már önálló, 2 órás táncesttel mutatkozott be a csapat a közönségnek. Ez a produkció dr. Bódis József rektor úrnak is nagyon tetszett, és azt mondta, hogy ezután csak jobbat csinálhatunk. Mi ezt komolyan vettük, és el kezdtünk gondolkodni azon, hogy mi lehetne a következő bemutató témája. A mese lett az ötletforrás. Ezt kezdtük több oldalról megközelíteni, kibontani. Eredetileg csak egy táncestben gondolkodtunk, aztán kibővült ez a programterv azzal a gondolattal, hogy túllépve az egyetem alapfeladatain (oktatás, kutatás, gyógyítás) megpróbáljuk markánsan közvetíteni a mese fontosságát és a gyerekekkel töltendő minőségi idő fontosságának gondolatát. Az egy táncestes ötlettől eljutottunk az ősztől tavaszig tartó, több programos kampány gondolatáig. A PTE azzal, hogy a műsorral, a kampánnyal a gyerekekhez, a szülőkhöz szól, felvállalt egy társadalmi felelősséget jelentő feladatot. Látjuk ugyanis, hogy míg tudásanyagát tekintve megfelelő diákanyag érkezik hozzánk, ugyanez nem minden esetben mondható el a lelki egészség tekintetében. Akármerre nézünk, látható, hogy már a kicsi gyerekek körében is erősen érvényesülnek a negatív környezeti hatások. A szülők túlhajszoltak, a gyerekeket is gyakran ugyanarra a pályára helyeznék, amelyen ők mozognak, vagyis hajszolják őket különóráról különórára a jövőbeni érvényesülés érdekében. Közben alig van idő egymásra. A gyerekek nem élnek igazi gyerekkort. Megszűnik, zsugorodik az egymásra szánt minőségi idő. Hiányoznak a mesék, hiányoznak a beszélgetések. Mindez a gyerekek lelki fejlődését negatívan befolyásolja, így nem csoda, hogy az egyetemre érkezők közül is sokan nem rendelkeznek stabil lelki egészséggel. A Meseszép… családi táncest ötlete ilyen indíttatásból szélesedett kampánnyá, melynek az volt tehát a célja, hogy felhívjuk a figyelmet az előbb felsorolt deficitekre, és közvetítsük a szülőknek, hogy ajándékozzák meg a gyerekeket meseidővel.

 Rozi: Hogy vált az ötlet projektté?

Bea: Dr. Kuráth Gabriellához, a Marketing Osztály vezetőjéhez terjesztettük fel az ötletet, ő áldását adta rá, így került Rektor úr elé, aki nemcsak elfogadta az ötletet, hanem még részt is vett a Meseszép… táncestekben! Mesélőként ő indította a táncesteket egy kis rövid felvezetővel, amely dióhéjban összefoglalja a táncest történetét. A közeljövőben a II. Pécsi Családi Színházi Fesztiválon is fellépünk, ott is ő nyitja a műsort.

Rozi: Hogyan épült fel a kampány?

Bea: Elindultunk az általános iskolákba 1 órás műsorainkkal 2013 őszén. Mesélőket kértünk fel, Pécsett és országosan is ismert közéleti, művészeti szereplőket, sportolókat. Egy-egy mesejelenetet táncoltunk el, végül megtanítottunk egy rövid táncot, minden iskolában ugyanazt, amit most a diákok a kampányzárón közösen eltáncoltak a táncosokkal együtt.

Két alkalommal mutattunk be két felvonásos táncestünket a Kodály Központban.

2013 őszétől 2014 tavaszáig sikeres mesekönyv-gyűjtő akciót is szerveztünk. 3500 könyv gyűlt össze a különböző gyűjtőpontokon, szerte az országban, sőt azon túl is. Ezeket a könyveket a kampányban résztvevő óvodák, iskolák kapták meg.

Rozi: Nagyon lelkesek, hitelesek a kolléganőjével együtt. Nemcsak kitalálták, szervezték, menedzselték a Meseszép… kampányt, hanem szerepeltek is benne. Milyen érzés volt mesefigurákká válni?

Bea: Rengeteg élményt éltünk át, hosszan mesélhetnénk arról, milyen pozitívan viszonyultak a gyerekek és a felnőttek is az előadásokhoz. Mi magunk is feltöltődtünk ez alatt az időszak alatt. Folytatás valamilyen formában biztosan következik.